Ausztrál juhászkutya

A Skyron kennelt Dóri alapította meg 2012-ben, majd 2020-ban úgy döntöttünk, hogy a magasabb minőségű munka érdekében összefogunk és együtt dolgozunk tovább a tenyészetben. Mi hárman az élet igen eltérő területeiről jövünk, Dóri szoftverfejlesztő, Vanda interim manager Kitti pedig molekuláris genetikus. Különbözőbbek talán nem is lehetnénk számos aspektusban, egy valami azonban szorosan összeköt minket, ez pedig az ausztrál juhászkutya fajta szeretete. Innen is a családias kis tenyészetünk mottója: „bred with love”. Kennelünk nem csupán FCI tag, de mind a hárman élethosszig tartó tagjai vagyunk az ASCA-nak (Australian Shepherd Club of America) is.

Kiemelkedően fontos számunkra a minőségi munka és büszkén állíthatjuk, hogy számos amerikai nagy nevű tenyésztővel ápolunk baráti viszonyt és hívhatjuk őket mentorainknak. Kevés kutyát tartunk meg tenyésztésben, s a minőségi foglalkozás érdekében csak néhányuk él valóban velünk. Többségük élete nagy részét boldog családi környezetben tölti társtulajdonosainkkal. Jellemzően csak 2, maximum 3 alom születik nálunk évente, azokért azonban szívünket-lelkünket odaadjuk, s nem vagyunk restek akár a „világ végére” is elutazni a tökéletesnek vélt párosítás érdekében. Gazdijainknak olyan támogató közösséget építünk, ahol nem félnek kérdezni, mi pedig tudásunk legjavával segítjük őket, amikor pedig úgy érezzük túlmutat rajtunk egy téma, igyekszünk hiteles forrásokat találni nekik és közösen megoldani a felmerülő problémákat. 

Az ausztrál juhászkutya kialakulásának kezdetéről nincsen jól dokumentált, írott forrás. Több teória is létezik, ezek mindegyike az Észak-Amerikába történő bevándorlással hozható összefüggésbe. Nagy valószínűséggel a letelepedő juhászok a nyájukkal együtt érkeztek és magukkal hozták juhászkutyáikat, akikre csak „little blue dogs”, azaz kis kék kutyákként hivatkoznak. Ekkoriban számos fajta érkezett ide Európa számos területéről és feltehetően még Ausztráliából is. Ami azonban már biztos, hogy az 1800-as évek közepén / végén, a kaliforniai aranyláz idején már az Egyesült Államok nyugati része vált a fajta modern fejlődésének hazájává.

1917-ből vannak az első írott feljegyzések, amelyekben Earl Cotton kutyáira már ausztrál juhászkutyaként hivatkozik unokahúga. Earl az I. világháború idején kezdett birkákkal foglalkozni, s az egyik szokásos birka vásárló körútjáról néhány, mai nevén blue-merle színezetű kutyával tért haza, ezekre a kutyákra építve alapozta meg tenyészetét. Ekkoriban nem számított ritkaságnak egy nagyon hasonló fajtával, a border collieval való keresztezésük sem, az 1920-as években pedig Ausztráliából hozott az állománya frissítéséhez két további kutyát, ezek azonban túlzottan agresszívnek bizonyultak.

A meglévő, főleg border colliekra hajazó fekete bázisú állományát az import kutyákkal keresztezve, majd a blue merle színre, csonka farokra és a kezesebb temperamentumra szelektálva kialakult az a mérsékeltebb állománya, amely a mai aussiek gyökereinek tekinthető. Az 1920-40-es években egyre népszerűbbé vált a fajta s így a feljegyzések is gyakoribbak ebből a korból. Ekkoriban jellemzően a lábasjószág aukciókon cseréltek gazdát ezek a kutyák is, ami nem igazán meglepő, hiszen – noha nem volt önálló fajta – kiemelkedő intelligenciájuk és teljesítményük miatt közkedvelt ranch kutyák lettek, majd az 1900-as évek közepétől igen népszerű rodeo show kutyák. Egyik legnépszerűbb csapat Jay Sisler és két híres kutyája, Stub és Shorty voltak, akik hosszú éveken keresztül járták be az USA-t és Kanadát.

Sisler kutyái meghatározóak voltak a korai vérvonalak alakulásában, ám ekkoriban még nem volt regisztrációja ezeknek a kutyáknak. Egészen az 1960.-as évek végéig, ’70-es évek elejéig aussie volt az a jó munkakutya, aki merle színezetű és csonka farkú volt. Elbeszélések alapján ekkoriban nem volt ritkaság, hogy egy alom fekete egyedeinek meghagyták a farkát és border collienak adták el, míg a merle színűeknek megcsonkították és ők lettek az ausztrál juhászkutyák. Az ASCA (Australian Shepherd Club of America) 1957. májusában alakult meg (Tucson, Arizona), ez volt az elő szervezet, amely fajta AKC regisztrációjának elismerésére jött létre eredetileg, majd 1971. óta saját regiszterrel rendelkezik. Az első aussiet 1959.-ben regisztrálták, akkor még az NSDR-ben (National Stock Dog Registry).

1990.-ben megalakult az ASA (Australian Shepherd Assotiation), amely elérte, hogy 1991. szeptember 1-jén az AKC elismerje önálló fajtának az ausztrál juhászkutyát. Az ASA, mai nevén a USASA (United States Australian Shepherd Assotiation) lett a fajtagondozó klubja az aussieknak.

A mai ASCA standard 1977.-ben lett elfogadva, míg a jelenleg is érvényes FCI fajtaleírást 2009. március 26-án publikálták.

Magyarországra az első két szuka 2003.-ban érkezett Franciaországból. Jelenleg két fajtagondozó szervezete is van hazánkban, az AAPKK (Angol és Ausztrál Pásztorkutya Klub) és a HCSC klub (Hungária Collie Sheltie Corgi Tenyésztők Egyesülete) is.

Ha egyetlen szóval kellene leírnunk az aussie-k küllemét, akkor az a „mérsékelt” lenne. Az eredeti fajta leírásban a legtöbbször szereplő kifejezés ugyanis a „moderate”. Az ideális aussie külső és belső tulajdonságait is remekül leírhatjuk ezzel, se nem túl sok, se nem kevés.

Közepes termetű kutya, középerős csontozattal. Kissé hosszabb, mint amilyen magas, elülső és hátulsó szögellései egymással harmóniában biztosítják azt a könnyed és mondhatni energiatakarékos mozgást, amely képessé teszi őket az egész napos munkára. Mellkasa mélynek mondható, legmélyebb pontján eléri a könyök szintjét.

Testével arányos méretű fején mandula vágású szemei a kéktől a mélybarnáig bármilyen színben előfordulhatnak, gyakran eltérő színűek is lehetnek, ezt heterokrómiának hívják. Fülei magasan tűzöttek, háromszög alakúak, preferáltan előre billenőek. Aussieknál súlyos hibának számítanak a lógó és a felálló fülek is.

Középhosszú dupla szőrzettel rendelkezik, ami kifejezetten ellenálló szinte bármilyen időjárási viszontagsággal szemben. Négy alapszíne elfogadott, mindegyik lehet fehér és cser jegyekkel, vagy azok nélkül. Ezek az alapszínek a fekete, a barna, a blue-merle és a red-merle. A merle színváltozatok esetében gyakran az orrtükör, az ajkak, de akár még a szájpadlás és a tappancsok is mutatják a jellegzetes, foltos pigmentációt. A merle kutyák párosítását Európa legtöbb fajtagondozó szervezete ma már tiltja, mivel azok az utódok, akik mind a két szülőtől a merle allélt öröklik, azaz ún. „dupla merlék”, gyakran olyan mértékű pigment hiánnyal rendelkeznek a szemükben és a belső fülükben is, amely látás és hallás károsodást eredményez náluk.

Az eredeti fajtaleírás nem engedi meg a 10 inch-nél hosszabb farkat, sőt a hosszabb farkú egyedek esetében a farok csonkítását kifejezetten kívánatosnak tartja. Ez történetileg nagyon fontos karaktere a fajtának, hiszen az aussiek nem csupán a barátságosabb kis termetű állatok terelésére lett tenyésztve, hanem az amerikai füves puszták és ranchok nagy, s gyakorta kifejezetten agresszív marháival és bivalyaival is fel kellett venniük a kesztyűt. Hamar belátható, hogy ezek az állatok könnyedén komoly sérüléseket okoztak a farokban, s mint hogy a farok a gerincoszlop meghosszabbítása, ezek a sérülések általában végzetesek voltak. Egy évek alatt felnevelt és kiképzett ranchon dolgozó kutya pedig hatalmas veszteség volt a farmereknek, ezek megelőzésére kezdték el csonkítani a farkakat. Napjainkban a szigorodó állatvédelmi törvények számos országban már tiltják a farok csonkítását.

Rendkívül intelligens és sokoldalú terelő kutyák, s ez a sokoldalúságuk a természetükben is megnyilvánul. Elképesztően jól és gyorsan képesek alkalmazkodni a változó körülményekhez. Ha kell, szempillantás alatt vágják habtákba magukat és ösztöneikhez nyúlva vetik magukat a munkába. Terelnek, frizbiznek, agilityznek vagy akár „táncolnak” a gazdájukkal. Amikor viszont arra van szükség, elheverednek a kanapén vagy a gazda lábánál, odabújnak esti mese olvasásnál a gyerekek ágya mellé vagy évszázados bölcsességgel a szemükben teszik a fejüket az idősek és betegek ölébe. Akinek aussieja van az soha többet nem fog szomorúan lefeküdni, hiszen igazi bohócokká tudnak változni, amikor éppen mókázásra van szükség.

Arról azonban sosem szabad elfeledkezni, hogy a legmélyebben lakozó ősi ösztöneiket nem fogják levetkőzni. Az aussiek juhászkutyák, akik terelésre lettek szelektálva hosszú-hosszú évek óta, éppen ezért hajlamosak lehetnek csipkelődésre, a gyerekeket, más háziállatokat vagy akár a bicikliseket, rollereseket terelésére is hajlamosak akár városi körülmények között is, amely sokszor nem kívánatos viselkedés lehet. A saját családjával nagyon szoros köteléket ápol, idegenekkel azonban gyakran tartózkodóak. 

Csakúgy, mint a legtöbb közeli rokon fajtának, dupla szőrzete van; egy vastagabb szálú, csillogó, erős fedő szőrzet és egy puha, időjárástól függő vastagságú aljszőrzet. Viszonylag igénytelennek mondható, kifejezetten ellenálló a legtöbb környezetben. Esőben szinte lehetetlen, hogy bőrig ázzanak, a kosz és sár pedig száradás után kipereg a bundájukból.

Mégis azt javasoljuk, hogy 4-6 hetente a gazdik vigyék el a fajtához értő kozmetikushoz. Egyrészt azért, hogy az elhalt szőrtől megszabadítsa kedvencünket, s ami a kozmetikusnál marad, azt már nem kell az otthonunkban takarítani. Másrészt néhány helyen illik egy kis fazonigazítást eszközölni időről időre, ezek a mancsok, a fülek és a farokcsonk környéke. 

Amit semmiképpen nem javaslunk, az a kutyák géppel történő lenyírása. Egyre többen hiszik azt, hogy így jobban viseli majd a kutyájuk a tikkasztó meleget. Arra azonban, hogy a szőrzetet lenyírták, a kutyák szervezete úgy reagál, hogy elkezdi nagy erőkkel visszanöveszteni, ami rengeteg vitamint és ásványi anyagot igényel. Ha ezek extra pótlásáról nem gondoskodnak, elkezdenek a szőrhöz hasonló egyéb szaruképződményeik sérülni, ilyenek a karmok és a talppárnák. A kutyák egy része ugyan képes időről időre a jó minőségű szőrzetüket visszanöveszteni, sokuk azonban nyírás után már soha többet nem fog eredeti pompájában tündökölni, a szőrzetük fakóbb, sprődebb és durvább marad.

A megoldás kulcsa a megfelelő szőrápolás. Az elhalt szőrszálakat ki kell fésülni, a csomókat kibontani, hogy a bőrük megfelelően tudjon szellőzni. A legnagyobb gond akkor van, amikor ezt elmulasztják, az elhalt aljszőrzet pedig filcesedik és rátapad a bőrre, meggátolva annak levegőzését, ez pedig komoly bőrproblémákat eredményezhet hosszú távon.

Az ausztrál juhászkutya egy rendkívül intelligens és sokoldalú munkakutya. Mint ahogyan ez a legtöbb juhászkutyára igaz, az aussie is kiemelkedően jó kapcsolatot ápol a gazdájával, hiszen számtalan generáción keresztül az emberrel való közös munkára lett szelektálva. Az eszes kutya azonban csak addig jelent örömöt, amíg ez az ész a gazda által kijelölt mederben hasznosul. Éppen ezért javasoljuk mindenkinek, aki aussiet szeretne, hogy találjon olyan „munkát”, amit közösen végezhet kutyájával. Legyen ez valamilyen sport, mint az agility, a flyball, a frizbi, vagy valamilyen munkára való kiképzés, mint az örző-védő feladatok, a maintrailing, vagy elhivatottabbnak akár a mentőkutyázás. Az aussie nem kerti dísz!  Nem lesz vele könnyű az élet, ha csupán a megkapó külseje miatt választaná valaki ezt a fajtát. Egy nem megfelelően foglalkoztatott aussie a saját kreativitása szerint fogja eltölteni az idejét. Szétrágja, amit talál, felássa a kertet, szükségtelenül terelgeti a gyerekeket vagy éppen ugatja a holdat, ha már semmi mással nem tudja lekötni az energiáit.

Javasoljuk már a korai szocializáció és a rendszeres közös program kedvéért is a kutyaovis, később alap engedelmes iskolai foglalkozásokat. Az alap vezényszavak, de főként a megfelelő kutya-gazda kapcsolat kialakítása lesz később a boldog, kiegyensúlyozott és sikeres közös munka alapja. Fontos az alapvető szabályok és határok meghúzása az első közös naptól kezdve, amelyet a család minden tagjának következetesen be kell tartani. Ne gondolja senki, hogy egy igazi aussie nem fogja megpróbálni kijátszani ezeket. Mindig megtalálják egy társaság leggyengébb láncszemét és elérik, amit akarnak.

Az aussieknak nem elsősorban a lefutott km-ek elégítik ki a szükségleteiket, hanem a gazdájukkal tartalmasan eltöltött idő. Aki aussiet vesz, annak az árnyéka 4 lábúvá alakul a következő 15 évre! Bármilyen közös mókázásban benne lesznek, de egy esős hétvégén a lábmelegítő szerepét is tökéletesen be tudják tölteni.

Legendák szerint szentként tisztelték az ausztrál juhászkutyákat az amerikai őslakosok és „szellemszemű” kutyának hívták őket elsősorban a fajtában gyakran előforduló halványkék szemük miatt.

Jay Sisler és kutyái, Stub és Shorty szerepeltek az Ed Sulliven Show-ban, turnéztak Roy Rogers-szel és két Disney filmben is játszottak: Stub, The Wolrd’s Greatest Cowdog (1956) és Run, Appaloose, Run (1973).

A világ első Frisbee bajnok aussieja Hyper Hank volt. Hank és gazdája, Eldon rengeteg sportesemények szerepeltek, többek között számtalan Major Leagure baseball eseményen, NFL meccseken, a Rose Bowl-on és az 1976-os Olimpiai játékok közvetítése során is. Közel egy milliárd ember láthatta őt világszerte, népszerűsége pedig egészen a fehér házig reptette, ahol Carter elnököt és lányait is szórakoztatta.

Amikor azt kérdezik tőlünk, hogy az aussie beteges fajta-e, azt szoktuk mondani, hogy alapvetően nem, de… és itt nagy levegő, mert bizony azért vannak a fajtának jellegzetesnek mondható betegségei. Ezeket 3 nagy csoportba szoktuk összefoglalni:

Örökletes betegségek

Vannak olyan örökletes betegségek, amelyek jelen vannak a fajtában, jól ismert a kórképük és az a genetikai hátterük is, sőt mi több, genetikai teszttel szűrhetőek! Ez a csoport a legegyszerűbb, ilyen betegségek például a CEA – Collie Eye Anomaly, a HC – Hereditary Cataract (örökletes szürkehályog), PRA – Progresszív Retina Atrófia, DM – Degeneratív Mielopátia stb.

A felelős tenyésztők ezeket a genetikai szűréseket megcsináltatják a tenyésztésbe vétel előtt álló kutyáknak és odafigyelnek rájuk a párosításoknál, csak mentes vagy legfeljebb hordozó kutyákkal tenyésztenek.

Örökletes tényezőktől és tartási körülményektől függő állapotok

A másik nagy csoport azok a betegségek, amelyek genetikai háttere még nem ismert és/vagy nem szűrhető sajnos, továbbá amelyeket jelenősen befolyásol a kutyák tartási körülménye. Ezekben az esetekben klinikai teszteket lehet és javasolt készíttetni. Fontos azonban megértenie a gazdiknak, hogy a klinikai tesztek pillanatfelvételek a kutya állapotáról és (a genetikai tesztekkel ellentétben) nem sokat árulnak el arról, hogy az utódok mit örökölhetnek. Ilyenek bizonyos szembetegségek és ízületi betegségek, mint például a könyök vagy a csípő diszplázia. Ezekben az esetekben mentes szülőknek is születhet sajnos a betegségben érintett kölyke a tenyésztők legnagyobb odafigyelése és jó szándéka ellenére is. Ezeknek és hasonló ízületi és gerinc bántalmaknak a kialakulását nagyban elősegíti a túlsúly és a kölyökkutyák túlzott fizikai terhelése, ezért mi mindig azt javasoljuk, hogy 1 éves korukig csak szakértő kezek alatt, nagy odafigyeléssel kezdjenek bele sportokba. Ne ugorjanak, lépcsőzzenek, „nyuszizzanak” rendszeresen a kölyökkutyák. Egy év visszafogott, kiegyensúlyozott növekedés később meghálálja magát, és számtalan aktív, probléma mentes felnőtt évet segít elő.

Ritka betegségek

Végezetül a harmadik, talán legrémisztőbb (de legalább ritka!!) csoportja a betegségeknek: azok, amelyek egyértelműen jelen vannak a fajtában, de sajnos szűrésükre, megelőzésükre és néha még kezelésükre sincs lehetőség napjainkban. Ezek a rákos megbetegedések és az epilepszia. Ezekben az esetekben a legnagyobb segítség a tenyésztők tudása a felmenőkről, rokonokról, ám a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordulhat sajnos.

Noha ezeket a sorokat olvasva mindenki jól megrettenhet és lerághatja a tíz körmét aggodalmában, azért nem kell kétségbe esni, továbbra is azt mondhatjuk, hogy az ausztrál juhászkutya nem beteges, a fajtában előforduló legtöbb betegség ma már szűrhető. A szülők szűrési eredményeiről pedig bárki nyugodt szívvel kérjen másolatot a tenyésztőktől, ezen senki nem fog megsértődni, sőt inkább elégedetten konstatálja majd, hogy felkészült gazdi jelöltekkel beszélhet.

Mint ahogyan két ember, úgy két aussie sem ugyanolyan. Vannak ízig-vérig munkakutyák és igazi kanapékirályok is. Vannak a zajokra érzékenyebbek és belevaló erős jellemek is. Kisebbek-nagyobbak, szőrösebbek és kevesebb, rövidebb szőrűek…

Mi lehetne a legjobb tanács egy kiskutya választás előtt?

Talán az, hogy senki ne a színekbe és foltokba szeressen bele! Senki nem azért szereti a kutyáját, mert annak kék a szeme vagy foltos a bundája, hanem azért, mert a temperamentuma és természete jól illeszkedik a gazdájához és a családhoz. Éppen ezért mi mindig arra kérjük a gazdi jelölteket, hogy legyenek brutálisan őszinték magukkal, milyenek ők maguk és a családjuk, és mi fér bele az életükbe. Majd pedig ezzel az őszinteséggel tiszteljék meg a választott tenyésztőt is, hogy az legjobb tudása és ismeretei alapján javasolhasson olyan kutyát, aki boldogsággal, s nem bosszúsággal tölti meg a családja életét az elkövetkező évtizedre.

Forrásjegyzék:

1. N.L.Newbury: The History Of The Australian Shepherd, Dogs In Review (2004 Nov)
2. ProRodeo Hall of Fame & Museum of the American Cowboy (https://www.prorodeohalloffame.com/inductees/contract-personnel/jay-sisler/)
3. Colorado Disc Dogs (https://www.coloradodiscdogs.com/history.php)