Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Papp Róbertné Aliz vagyok, Békéscsabán élek férjemmel, és megannyi négylábú társunkkal egy nagy farmon. Kennelünk neve: Bariguard kennel. Pásztorkutyákkal való közös élet és munka mondhatni a szenvedélyem. Bennük találtam meg azt a közös pontot, amit kerestem a fajtaválasztások során. Alapvetően border collie-val és mudival dolgozok, utólag került képbe a cattle dog. Régi álom vált valóra, hiszen itthon Magyarországon nem volt tenyésztő, és egy német barátunk, aki szintén tenyésztő felajánlott nekem egy kivételes almot, ahol megtaláltam az alapító szukámat. Számomra nagyon fontos, hogy az ősi ösztönök működjenek a pásztorkutyában, hiszen terelőbíróként, oktatóként számomra elengedhetetlen tulajdonság. Szülőket ismerve, mind temperamentumban, egészségben és munkában kifejezetten megfeleltek az elvárásaimnak, így került hozzám Alice Spring’s of Devil’s Cut „Sydney”. Tiszta gondolkodású, higgadt, mégis robbanékony, és határozott a munkában. Eljött az idő, hogy gondolkodjak vele hosszútávon, így a sikeres tenyészszemle, és kiváló szűrési eredmények után találtam neki egy megfelelő párt. A leendő férj Csehországban született, munkakészsége páratlan. Közös gyermekük közül két ígéretes szuka maradt kennelemben. Sokat kutattam, kerestem vonalakat, voltak elképzelések, amit utána tettek követtek, így két kant is importáltam, Canis Dingo Be Hulk-ot Szerbiából, és Smokemout Game Over „Ray-t” Olaszországból. Mindenki szívesen dolgozik a farmon, és eközben szövődnek a leendő párosítások ötletei is.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Az angol telepesek benépesítették a világot és mindenfelé vitték magukkal állataikat is. Köztük a kutyáikat, Ausztráliába. Ezek a Brit szigeteken kiválóan dolgozó kutyák azonban nem váltak be új élőhelyükön. A klíma is meglepetésként érte őket és az új fajta munka is. Míg korábbi otthonukban gazdájukkal együtt dolgoztak, kisebb területről haza hajtva az állatot, addig itt több száz-több ezer négyzetkilométeres területről kellett begyűjtsék és egy magukban haza hajtsák az állatot. Plusz míg Angliában főként birkákkal dolgoztak addig itt marhákkal kellett boldoguljanak és hangos ugatásukkal gyakran megijesztették azokat amik így hajlamosak voltak rájuk támadni.
— Kép forrása : cattledogworld-com
Az új fajta kialakítása 1830. körül kezdődött, amikor is egy Timmins nevű farmer dingókat vont be a tenyésztésbe. Remélve, hogy ezek a csendes vadkutyák majd csendesebb utódokkal gazdagítják az állományt. Az ötlet bevált, ezek a vöröses színű kutyák már csendben dolgoztak. Azonban ennél nagyobb probléma volt, hogy a vadkutya kölykök harapósak és megbízhatatlanok voltak és ahogy magukra maradtak, rátámadtak a jószágra. Ezután Thomas Hall farmer próbálkozott a fajta tökéletesítéssel 1840. körül. Ehhez blue merle colliekat hozott Skóciából amik kiválóan tereltek, de sajnálatos módon a marhák ezzel a fajtával sem jöttek ki ugyanis szemből közelítették meg a csordát amitől megrémültek az állatok és agyontaposták a kutyákat. A végül beváló vérvonal ezeknek a collieknak a dingókkal történő keresztezéséből jött létre. Ezek lettek a Hall’s Heeler-ek. Thomas haláláig 1870.-ig tenyésztette ezeket a kutyákat. Az ebből az időből származó kinológiai feljegyzéseket egy másik ezt a fajtát tenyésztő farmernek köszönhetjük George Elliotnak. A fajta mai végleges alakját a tenyésztésbe vont dalmaták is befolyásolták, melyet egy testvér pár Jack és Harry Bagust kezdett el.
— Kép forrása : en.wikipedia.org
Alapvetően a nagyobb, robosztus felépítés jellemző, bár a show vonalakban látni kisebb méretű és csontozatú egyedeket. A fajta eredetileg szarvasmarha terelésére lett kitenyésztve, ezért az erős alkat, csontozat, mély mellkas, szívósság igen szükséges. Széles, kicsit bullos fejszerkezet jellemzi, álló fülekkel. Két színváltozat van, a blue/kék, és red/vörös. Emellett előfordulhat a pöttyös/mottled verzió, valamint jellemző a barna foltok feltűnése fejen, esetleg testen. Szőre rövid, tömött, sűrű aljszőrzettel. Nehezen ázik át. Farkuk legtöbb esetben a rókáéhoz hasonlít, csíkozódás megfigyelhető. Szemszín barna, méretük közepes, vastag csontozattal.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Az ausztrál pásztor határozott egyéniség, nem riad meg szinte semmitől. Nagyon barátkozó típus, viszont ez párosul a vehemenciával. Sokszor nem érzik a határt, ezért ezt mielőbb meg kell tanítani nekik. Könnyen tanítható, nevelhető, mozgásigénye hatalmas, fordulékony, és rugalmas. Könnyen barátkozik más állatokkal, bár ami a terelhető kategóriába tartozik, ott már beindulhat az ösztön is. Nem szenzitív, imádja az embereket, de vigyázni kell az idősek és gyerekek társaságában, hogy legyen fegyelmezett, mert könnyen beugrik ölbe, és a gyors mozgásával könnyen sérülést okozhat gyermeknél, vagy időseknél. Játékos, bármire kapható, motiváltsága könnyen elérhető.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Az ausztrál pásztor szerencsére nem igényel különösebb kozmetikai gondozást, vedléskor célszerű átfésülni, megfürdetni. Rövid szőre miatt nyírást és trimmelést nem igényel, karomvágás csak akkor javasolt, ha nem mozog megfelelő mennyiséget, és nem kopik a karom.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Intelligens (a top 10 legokosabb kutyák egyike), tanulékony, könnyen motiválható, önálló munkára is képes. Mozgásigénye nagy, feladatorientált. Kitartása, állóképessége lenyűgöző, mindezt minimális erőbefektetéssel teszi. Mindenképp szükséges a korai szocializáció, nevelés, és kutyaiskola, vagy tapasztalt szakember, aki ellátja a megfelelő jóctanácsokkal a gazdit. Egyszerű és könnyen tanítható, nem kell fenyíteni, agresszió mentesen hamar felfogja az utasításokat. Energiaszintje magas, benti tartásra nem alkalmas 100%-ban, inkább kertben tartás a megfelelő.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Zömök, vastagcsontú, mégis hatalmasat tud ugrani. Ez sokszor kellő tulajdonság szarvasmarhák terelésénél, na de hogy a magasugrás rekordját is Cattle dog tartotta évekig…igen, ez így igaz.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Egészséges fajta, sajátos genetikai jellemzői a süketség lehet (hiszen fehéren születnek a kölykök), ezért célszerű a hallásvizsgálatot (Baer teszt) elvégezni a szülőknek is tenyésztésbe vétel előtt, illetve a kölyköknek is 7 hetes korban. Genetikai szemszűrések is ajánlatosak, ezen belül PLL (Primary Lens Luxation) és PRA (Progressive Retinal Atrophy), melyek szintén előfordulhatnak az állományban. Diszplázia ritkán fordul elő a fajtában, nem jellemző. Viszont a tenyésztéshez elengedhetetlen a csípőszűrés, de kiegészíteném még a gerinc, könyök, és vállszűrések fontosságával is. Aktív munka/sport mellett ezek az eredmények fontosak lehetnek hosszútávon.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Hiába közkedvelt, simulékony fajta, de mégis munkakutya. Csak hobbi célra nem igazán ajánlott, szükséges neki a napi feladat, ahol az energiáit levezeti. Emiatt nem ajánlom sem gyermek, sem idősek mellé, valamint a fentebb említett vehemencia miatt sem, hiszen könnyen felboríthat, vagy sérülést okozhat kisgyereknél, idős/beteg embereknél.
— Kép forrása : Papp Róbertné Aliz a Bariguard kennel tulajdonosának fotója
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta