Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Szomszéd Ágnesnek hívnak. 12 éve foglalkozunk leonbergi kutyákkal. Az első kutyusunk kiválasztásakor kicsik voltak még a gyermekeim. Nagyon szerettem volna nagy testű kutyát, ezért nagyon sokat olvastam a természetük után, úgy gondolom, akkor is egy megfontolt döntést hoztunk. Miután hazahoztuk, döbbenten figyeltem, akkor legnagyobb lányomat, (12éves volt), hogy szinte mindent kivett a kezemből. Ő kezdett el, kutyaiskolába járni vele, és kiállításokra is. Szép lassan, csak a háttérbe álltam és figyeltem. Hihetetlen önbizalmat adott neki a kutya. Miattuk neveztünk kiállításokra, amit igazából egy közös családi napnak éltünk meg. Miután több díjat megnyertek, elkezdtem utána járni, hogy lehet valaki tenyésztő. Azt el kell, hogy mondjam a Leonbergi tenyésztők összetartanak, bárkitől kérdezhettem és segítettek. Nem annyira egyszerű ügyintézés, de nagyon szerettünk volna kiskutyákat ezért belevágtunk.
Gyerekeim találták ki a kennel nevünket is, hiszen mindenben részt vettek, ez lett a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel 9 hetes korukig vannak nálunk a kiskutyák, de az a 9 hét csodálatos annak ellenére, hogy nehéz is. Sok odafigyelést, munkát igényel. Minden kiskutyánkat megsiratjuk, mert 9 hét után is nagy a kötődés, de minden gazdival tartjuk a kapcsolatot és így könnyebb elengedni őket, hiszen szerető gazdikat választunk ki nekik.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
A fajta kialakítása Heinrich Essig nevéhez köthető. Heinrich óriási állatbolond volt. Otthona egy állatkerthez hasonlított, kutyákkal, rókával, pávával, pulykával. A fajta kitenyésztését 1846-ban kezdte meg, bernáthegyi és újfoundlandi keresztezésével, majd a következő generációnál pireneusit is bevont a keresztezésbe, de lehetséges, hogy más fajtákat is bevont. Az 1860-as évekre olyan népszerűek lettek Essig kutyái melyeket Leonbergernek (a származási helyük után) vagy Gotthard kutyáknak nevezték. Újság cikkekben népszerűsítették a fajtát. Ekkoriban Heinrich éves szinten nagyjából 300 kutyát exportált.
— Kép forrása : leonbergerunion.com
Essig már a leonbergi kitenyésztése előtt is sikeres üzletember volt és marketing fogásainak is köszönhető, hogy az új fajta ilyen népszerű lett, például prominens személyeknek ajándékozott leonbergiket úgy, mint Erzsébet Királyné. Ezt a népszerűséget szándékoztak a kor szaporítói meglovagolni. Azt is el kell mondanunk, hogy ekkoriban sokan keverték a leonbergiket, a bernáthegyiket és az újfoundlandiakat, még kiállításokon is hol így hol úgy bírálták ugyanazt a kutyát. A fajtához soroltak fekete-fehér, fekete, vörös és sárga szőrű kutyákat is. Ezek is arra utalnak, hogy több fajta is be lett vonva a keresztezésbe a kezdetekkor. Az első szabvány az 1880-as évek elején íródott. Essig 1887-ben hunyt el. Az első fajta klub 1891.-ben alakult, majd 4 évre rá a Nemzetközi fajta klub. A nemzetközi klub elnöke Albert Kull volt, akinek a nevéhez az első szabvány is köthető.
— Kép forrása : leonbergerunion.com
A fajtára a nagy, izmos, erős testalkat jellemző. Színben a vörös és árnyalatai jellemző. A kanok akár a 90 kg is elérik. Jellemző rájuk az erőteljes fekete maszk. Arckifejezése pedig, nagyon barátságos.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
Békés, emberközpontú fajta. Nagyon szociális, más kutyákkal, gond nélkül tartható. Bár milyen kutyával rettentően barátságosak, és a gyerekeknek is mindent eltűrnek. Nekünk van mellettük egy csivava és egy
francia bulldog. A bulldog akár a farkukba is kapaszkodhat akkor se csinálnak semmit.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
Ajánlott 2-3 naponta átfésülni, mert jellemzően a fülük mögött filcesedik be és a zászlóknál. Nyírás nem ajánlott, habár az semmilyen nagy kutyáknál mivel télen az melegíti és nyáron az hűti a melegtől őket. Karmukat betonon annyira jól koptatják maguknak, hogy az nem igényel nagy odafigyelést.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
Nagy mozgásigényű, örömmel sétál, kirándul, úszik, de a futás és az ugrálás nem neki való. Nagyon szeretnek sétálni mindig igazodnak a gazdihoz. Több pihenővel akár 6 órát is képes végig bírni. Szeretetért bármire képes, nagyon könnyen tanítható jutalomfalattal, nagyon gyorsan tanul. Kizárólag pozitív megerősítést használunk. Nálunk személyesen a 12 éves lányom képezte ki. Nem egy gazdás kutya, kiképzés után az egész családnak szót fogad.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
Ritka egészséges fajta. Nem nyáladzik, nem fogékony betegségekre. Lassan fejlődik, ezért az első 2 év táplálásnál nagy odafigyelést igényel, ízületeit, csontrendszerét, kiegészítő vitaminokkal segítjük. 2 éves korára éri el a felnőtt méretét.
— Kép forrása : Szomszéd Ágnes a SNOWFLAKE GOLD BEAR Kennel tulajdonosának fotója
A leonbergik csak a családdal érzik jól magukat, akár a kertben, akár bent, de a gazdi közelében. Nagyon ragaszkodnak hozzánk. Akinek nincs ideje a kutyára, semmi kép ne leonbergit válasszon. Szereti a gyerekeket, szeretetre vágyik és ad is. Annak ajánljuk, aki társat keres magának.
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta