Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Csia Gabriella vagyok a Sangreal Boxer Kennel tulajdonosa. Kötődésem a fajtához 16 éves koromban kezdődött, amikor egy barátunkat meglátogatva találkoztam egy sárga boxer szukával. Már akkor lenyűgözött a német boxer csodálatos jelleme, ragaszkodása, tettrekészsége, robbanékonysága, atletikus izmos teste és jellegzetes feje. Első saját boxeremet 2001-ben vásároltam, majd hamarosan őt követte egy második és egy harmadik boxer is. Jártunk velük néhány kiállításon, hétvégente kutyaiskola, kiképzés, kutyás kirándulások, programok. Tenyészteni 2004-ben kezdtem a fajtát. Hosszú ez az idő és rögös az út, amit egy tenyésztő bejár ennyi idő alatt. Aprólékosan megismerjük a fajtát, a szépségeket a buktatókat, sok barátságot és szövetséget kötünk más tenyésztőkkel, és a gazdikkal is.
Minden fajtában, ennél is a jellemvonások,a temperamentum, mint ahogy a méret kapcsán is vannak a fajtán belüli tól-ig határok, melyek nagy része már egészen pici korban látható, éppen ezért fontosnak tartom azt, hogy aki kiskutyát szeretne annak az ő szokásaihoz, életviteléhez, dinamikájához illő társat tudjunk közösen választani, illetve esetleg akár másik fajtát is szoktam ajánlani. Akiket érdekel a munka vagy a kiállítás világa azoknak szívesen segítek mindenben, amiben csak tudásom megengedi. Jómagam is évek óta járok kiállításokra, versenyekre, vezetek fel kutyákat és nagyon büszke vagyok a mostani kis kiállítói csapatomra, akik időt pénzt és energiát nem sajnálva készülnek fel, hogy a legjobb formában mutassák be a kutyáikat. Külön öröm az, hogy bár az ország teljesen más pontjain, sőt külföldön élnek, minden közös eseményen támogatják és segítik egymást, akkor is ha én nem tudok épp jelen lenni. Fontosnak tartom, bár hajlamosak vagyunk néha így beállítani a kutya valójában nem egy termék. Aki kiskutyát vásárol, vagy vesz magához, egy élőlényt vesz magához a maga erényeivel és hibáival.
A kutyás barátaim és ismerőseim tudják, hogy nekem a „csíkos boxer„ az igazi boxer, ez persze nem teljesen igaz, de jól elviccelődünk ezen már jó 10 éve. Természetesen voltak és most is vannak sárga boxereim és ugyanúgy imádom őket, mint a csíkosokat.
— Kép forrása : Csia Gabriella fotója
A kis illetve a brabanti bikaharapó tekinthető a fajta közvetlen elődeinek. Feladatuk a vadászatban való segítség volt, a hajtókutyák által felhajtott vad elfogása és megtartása egészen addig ameddig a vadász leteríti a zsákmányt. Hogy jól bele tudjon harapni a vadba és meg is tudja tartani a zsákmányt nagy szájat és széles állású fogakat igényelt. Azokat a bikaharapókat válogatták ki és tenyésztették tovább, amely kitűnően alkalmas volt a feladatra és a használati cél mellett tenyésztési kiválasztást is végeztek széles pofájú felnyomott orrú egyedeket hoztak létre.
— Kép forrása : der-deutsche-boxer.de
1895-ben Münchenben egy bernáthegyi kiállításom kísérleti osztályt indítottak a boxereknek, melyen egy . nevű kutya nyert. Még ebben az évben megalapították az első fajta tenyész egyesületet, melyből 1897.-ben a müncheni székhelyű fajtaklub kialakult. A törzskönyv első kötete 1904 ben jelent meg. A boxer tenyésztés alapköveinek egyik lefektetője a méltán híres von Dom Kennel megalapítója Frau Friederun Stockmann (1891-1973) és családja volt.
— Kép forrása : pinterest.com
A fajta az elmúlt 100 év során nagyon sokat formálódott a kezdeti formájához képest a fej sokat változott. A mai modern boxer kialakulásához elengedhetetlen néhány nevet megemlítenünk.
Witherford hot Chestnut 1960.
— Kép forrása : der-deutsche-boxer.de
Olimpio del Colle dell’Infinito (1996).
— Kép forrása : der-deutsche-boxer.de
Romeo d’Alanbox (2020)
— Kép forrása : der-deutsche-boxer.de
A német boxer közepes méretű rövid, sima szőrű, testes, kompakt kutya, négyzetes (kvadratikus) testfelépítéssel és erős csontozattal. Izomzata erősen fejlett, plasztikusan kidomborodó. Mozgása élénk, erővel, nemességgel teli. Nem lehet sem nehézkes sem túl könnyed, légies. Igazi jellegzetességét a feje adja melynek a testhez arányos méretűnek kell lennie, sem túl súlyos, sem túl könnyű nem lehet. A pofa lehetőleg széles, nagy és erőteljes. A fej szépségét a fang és a fej felső része közötti harmonikus arány adja meg , száraznak kell lennie, azaz nem mutathat ráncosodást. A maszk sötét és a pofára korlátozódik. A boxer előreharap tehát az alsó állkapocs túlnyúlik a felsőn és mérsékelten ívelt felfelé. A szemek sötétek, nem lehetnek kicsik, előredülledőek vagy mélyen ülőek. Mindig energiát, értelmet sugároznak, nem lehetnek szúrósak, vagy fenyegetőek. Korábban a kutyák fülét és farkát kupírozták, jelenleg ez több országban tiltott. A 2008-ban kiadott új standardban már lógó fül szerepel. 2025 január 01-t követően már nem lehet kiállítani a kupírozott kutyákat semmilyen FCI rendezvényen.
A törzs kvadratikus , erős , a lábak egyenesek a mellkas mély, a hátulsó végtagok erősen izmoltak. A farok tűzése inkább magas illetve felfelé tartott. Szín: sárga, vagy csíkos (ezeknek különböző árnyalatai fehér jegyekkel vagy anélkül, azonban a fehér jegyek nem haladhatják meg az 1/3 arányt). Nem standard szín és a korábbi bulldog ősök köszönnek vissza a fehér boxerben, ezek a kiskutyák Magyarországon regisztrációs lapot, kaphatnak a származásuk igazolására , munka eseményeken indulhatnak, azonban kiállításon nem és nem is tenyészthetőek tovább. A fehér német boxerek között (mint egyéb fehér fajtákban is gyakran) többször előfordulhat a teljes illetve részleges süketség, melyet BEAR teszttel lehet kimutatni.
— Kép forrása : Csia Gabriella fotója
Magabiztos, erős idegzetű, nyugodt, kiegyensúlyozott, öntudatos fajta. Nagyon ragaszkodik a gazdájához és annak családjához, nagyon vidám, bohókás élénk a játékban. Bármilyen hangulatban érkezzünk haza, olyan kitörő örömmel fogad bennünket, hogy azonnal mosolyra húzódik a szánk és jókedvre derülünk tőle. Nagyon szereti a gyerekeket, szeret velük játszani bolondozni itt természetesen fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy bármilyen kutya, köztük a boxer mellett is mindig szükséges felnőtt felelős felügyelete. Az idegenekkel sokszor bizalmatlan. Pontosan meg tudja állapítani, ki az aki valódi veszélyt jelent, a betolakodókkal egyértelműen és félreérthetetlenül viselkedik, azonban elég neki, ha a gazdáján látja, hogy jó ismerős, barát érkezett őt mindig szívesen látja. Tisztában kell lenniük azzal, hogy a boxer alapvetően munkakutyák csoportjába tartozik és ahogy a fajta történetében is olvashatjuk mire szelektálták, egyértelművé válik, hogy öntudatos, erős és komoly zsákmányösztönnel rendelkező kutyáról beszélünk ezért csak megfelelő szocializáció után és körültekintéssel lehet más kutyákkal macskákkal vagy háziállatokkal együtt tartani. Természetesen ez nem lehetetlen, azonban türelmet és következetességet igényel. A boxer nem egy „kényelmes szobanövény, fajta, aki sosem okoz gondot, sőt mondhatjuk, ő az aki mindenben részt vesz, minden lében kanál és nagyon élvezi a közös időtöltést. Nagyon könnyen tanítható, szeret dolgozni, intelligens és nagyon vágyik a megfelelésre. Játékossága és bájos személyisége miatt könnyen és elbűvölő,, észrevétlen módon képes érvényesíteni akaratát. Mozgásigénye közepes.
— Kép forrása : Csia Gabriella fotója
Rövid, kemény szőrzettel rendelkezik ezért érdemes hetente egyszer alaposan átkefélni, így eltávolíthatjuk az elhalt szőröket. Gyakori fürdetésre egyéb beavatkozásokra nincsen szükség. A szőr rendszeres ápolása során észrevehetjük az esetleg elváltozásokat a bőrön. Amit kiemelnék az elsődleges sarkalatos pontnak az ápolásban az a szem, mivel a boxernek viszonylag nagy szeme van és ez különösen intenzív törődést, odafigyelést igényel. A szemzugból a piszkot, port, rászáradt könnyet, mindig távolítsuk el egy nedves kendővel. A nyitottabb szemű, kissé lógó szemhéjú boxerek hajlamosak lehetnek kötőhártya gyulladásra. Idős korban a szem sérülései sokkal lassabban és nehezebben gyógyulnak, sajnos sok egyednél a sérülés kapcsán előfordulhat un. indolens, vagy boxer fekély, igen lassan reagál szemcseppes, gyógyszeres kezelésre, és gyakran műtéti ellátást igényel. Előfordulhat még a harmadik szemhéj mirigyének (Harder mirigy) esetleges előreesésére, mely szintén műtéti úton kezelhető. A másik fontos terület a fül. A kutya fülének sosem szabad kellemetlen szagúnak lennie, amennyiben a kutya fülének szaga megváltozik, ferdén tartja a fejét , vagy rázza érdemes állatorvoshoz fordulni. Sokszor akár különböző [category~474~élősködők], atkák, vagy akár allergiás tünetek kísérője is lehet ez a jelenség. Normás esetben egy ujjunkra tekert kendővel, esetleg speciális fül ápolására készült folyadékkal érdemes a felhalmozódott fülzsírt eltávolítani. A karmok, amennyiben a kutyák különböző talajon járnak általában nem túl hosszúak. Ha mégis túlnőnek karomvágóval távolítsuk el a túlnőtt részt, illetve, ha mi magunk ebben nem vagyunk gyakorlottak kérhetjük állatorvos vagy kutyakozmetikus segítségét.
— Kép forrása : Csia Gabriella fotója
Nevelése kihívásokkal teli feladat és mindig következetességet igényel. Hamar fiatal nagy méretű kutya válik a cuki kis szőrgombócból és egy neveletlen német boxer sok borsot tud törni a gazdái és embertársaink orra alá is, éppen ezért időt kell szánni a nevelésre, kiképzésre. Mindenképp következetességre és szeretetteljes nevelésre van szükség . A tanítás során, figyelembe kell venni a kutya érzékenységét, de emellett nem engedhetjük teljesen kibontakozni a makacsságát. Nem könnyű fegyelemre tanítani egy ilyen játékos , temperamentumos kutyát, de természetesen nem lehetetlen. Kezdő gazdiknak szoktam javasolni, hogy ha van lehetőségük a kötelező veszettség oltás beadása után érdemes elvinni a kölyköt kutyaoviba, ahol megtanítják nekünk az alapvető dolgokat , melyeknek a későbbi együttélés során hasznát vesszük. Az oviban a kutya szocializálódik, hasonló korú, de különböző méretű, fajtájú és habitusú társakkal játszik. Az óvoda után pedig jöhet a kutyaiskola is. Csak akkor vállaljunk kiskutyát, ha van időnk az első 1-1,5 évben igazán intenzíven foglalkozni vele. Ha a felnőtté válás időszakában lefektetjük a szabályokat és azok szerint éljük a közös életünket később sokszorosan meghálálja magát az időbefektetés. Mindenképpen olyan óvodát, iskolát , oktatót javaslok, akinek van tapasztalata ezzel a fajtával és kedveli is. nagyon sok mindent ki lehet hozni a kutyából, ha szakértelemmel kezeljük. Aki komolyabb esetleg munkakutyás ambíciókkal, célokkal szeretne boxert az is megtalálja a számítását egy agilis, karakteres kölyökkel.
— Kép forrása : Csia Gabriella fotója
A szokásos fertőző betegségeken kívül, amelyek minden fajta kutyára veszélyesek van néhány egyéb figyelemre méltó betegség, érzékenység is. A boxernél elég gyakorinak nevezhető az esetleges emésztőrendszeri érzékenység, melyek a megfelelő eledel kiválasztásával szépen kordában tarthatóak. Gyakran ezeknek az érzékenységeknek a hátterében egy korábbi giardia vagy egyéb egysejtű élősködő fertőzése áll, melyek komoly és akár hosszan tartó és maradandó károkat okoznak az emésztőrendszer egyes szakaszaiban. Sajnos a giardia egy igen alattomos élősködő, szinte mindenhol megtalálható, de szerencsére egy időben felfedezett fertőzést ,hamar lehet gyógyszeresen kezelni.
Szintén közvetve az emésztőrendszer kapcsolódó betegség a gyomorcsavarodás, melynek megelőzésképpen érdemes az etetés után kerülni a futkosás és az ugrándozást, idősebb állatoknál pedig javasolt a napi többszöri kisebb adagokra osztott étkezés. Ha idejében észrevesszük, hogy a kutya felfúvódott , azonnal menjünk állatorvoshoz, mert kizárólag az azonnali beavatkozás segíthet megmenteni az állat életét!
A fül és a szem egészségére már korábban az ápolás részben kitértünk. Ami még a kültakaró kapcsán előfordulhatnak a bőr elváltozásai és daganatai. A boxereknél gyakori a különböző mértékű hízósejtes daganat (mastocytoma), amellett,hogy létrejöttekor egy lipomára (zsírcsomóra hasonlít ) sajnos sokáig tünetmentes lehet, azonban megtámadhatja a létfontosságú belső szerveket, nyirokcsomókat. Fontos, hogy bármilyen csomó, vagy dudor megjelenése esetén mielőbb keressünk fel állatorvost . A korai diagnózis itt kulcsfontosságú, mert sebészi eljárással eltávolítva a daganatot a gyógyulási esély kitűnő.
Az örökletes hajlamon kívül nagyon nagy mértékben befolyásolják a tartási körülmények felnevelés során a kutyát érő kedvezőtlen külső behatások (túltáplálás, nem megfelelő mennyiségű és arányú fehérje, ásványi anyag és vitamin felvétele, túlterhelés) negatív irányban befolyásolják a dp. kialakulását, ill. az elváltozások súlyosságát
A diagnózist a csípő röntgenfelvételével lehet felállítani. A tenyésztésbe vételhez Magyarországon szükséges a tenyészkutyák diszpláziaszűrése, melyre 12 hónapos kor betöltése után kerülhet sor. (A,B,C kategória kaphat tenyésztési engedélyt, a súlyos,vagy közepes diszpláziás egyedek kizárásra kerülnek).
Osteochondrosis Dissecans (OCD)
A leváló csont-porcgyulladásos betegség során az ízületeket borító porc és az alatta elhelyezkedő csont egy körülírt területen elkülönül az azt körülvevő csonttól, magyarul a leforgácsolódott porc és csontrészecskék szabadon vannak az ízületben. ( általában a váll, könyök és csípőízületet érintheti). Boxereknél ezt a jelenség majdnem minden esetben a kutya túlterhelése és/vagy túl gazdag táplálék esetén fordult elő leggyakrabban fiatal állatokban.
Spondylosis
A spondylosis általában a nagyobb testű kutyákban, a gerinc degeneratív állapota, amelyet az összenövő csigolyacsontok okoznak. A betegség általában az idősebb kutyákat érinti,tehát lehet a korral járó, de sérülés esetén, illetve akár fiatal korban is kialakulhat. A csontkinövések méretétől és helyétől függően a kutyák minimális tüneteket érezhetnek, vagy idegi károsodást és mobilitási problémákat tapasztalhatnak. Szintén röntgenfelvétellel mutatható ki.
A szív rendellenességei
A boxernél előfordulhatnak különböző örökletes szívbetegségek is (mint aorta szűkület, DCM, ritmuszavarok) ennek részleteire nem kívánok kitérni, azonban 2015 óta szintén a tenyésztésbe vétel kötelező feltétele, a szívszűrés, tehát amennyiben tenyésztőtől vásárolunk kutyát a szülőknek minden esetben rendelkezniük kell mentes minősítéssel.
Aki boxert szeretne, annak elegendő időre és helyre van szüksége, mivel a boxer nagyon szereti a családját, szereti a játékokat, a sportot, a sétákat, kifejezetten szomorúvá válik, ha állandóan hosszú időre magára marad. Kertben és lakásban egyaránt tartható, de sem a hideget sem a meleget, sem a magányt nem bírja ezért én azt szoktam mondani, hogy olyan vegyen ilyen kutyát, aki inkább bent, mint kint szeretné tartani. Ha kint szeretné tartani mindenképpen szükséges egy nagyon jól szigetelt (esetleg fűthető) kutyaház. Mivel rövid, kemény szőre van éppen ezért tisztában kell vele lenni, hogy éppen ez a szőrtípus az, ami mindenhova befúrja magát (szőnyegbe, kárpitokba, ruhába) csak fáradtságos munkával lehet eltávolítani. A boxer imádja a meleg,puha helyeket ,kanapé, heverő, fotel és ha van rá módja ezeket el is foglalja a lakásban. Kimondottan szereti a gyerekeket, szinte mindent megenged nekik, de mindenféle játékot azonban felnőttek felügyeletében szabad megengedni. Mind a kutyának, mind a gyermeknek meg kell tanítani a szabályokat és azokhoz következetesen ragaszkodnunk kell minden esetben! Nagyobb gyerekeknek át is lehet adni bizonyos feladatokat ,hisz ez kitűnő eszköz a felelősségre neveléshez. A gyermekeknek meg kell tanulni,hogy a kutyának is szüksége van pihenésre és olyankor nem szabad zavarni. Illetve az etetéskor hagyjuk a kutyát nyugodtan enni. Erős kutya sosem szabad engedni, hogy a gyerekek egyedül sétáltassanak kutyát (véleményem szerint nem csak boxert, semmilyen kutyát!) elég az út másik oldalán egy macska vagy egy másik kutya ez mindkettőjük számára komoly veszélyforrást jelenthet.
— Kép forrása : Csia Gabriella a Sangreal Boxer Kennel tulajdonosának fotója
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta