Jack Russell terrier

Garai Viktória vagyok, az Of Garamyant Jack Russell terrier kennel alapítója és tulajdonosa. 2012 óta foglalkozom a fajtával, régóta dédelgetett álmom volt egy Jack Russell terrier. Jó szívvel mondhatom, hogy ha valaki egyszer beleszeret a fajtába, el sem tudja képzelni többé az életét egy vicces és bohókás, mindig jó kedélyű Jack Russell társ nélkül. Szekszárd mellett élünk egy csodás kis világban, amit magunknak és kutyáinknak teremtettünk. A hatalmas kert lehetőséget biztosít játékra és pihenésre egyaránt. Kutyáinkat társként és családtagként neveljük, nagyon büszke vagyok rá, hogy kennelünkben született kiskutyáink gazdáival jó kapcsolatot tartunk fent, és saját kis családként gondolhatunk egymásra. Kutyáink fajtastandard-nek való megfelelése és kiállításokon történő kiváló szereplése mellett nagy hangsúlyt fektetünk az egészségre, a fajtára jellemző genetikai szűrések elengedhetetlenek számunkra a tenyésztéshez.

Az Angolok mindig találtak valamilyen ürügyet egy új terrier fajta kitenyésztésére. Nem volt ez másképp eme fajta esetében sem. John Russell tiszteletes, aki állítólag maga is szenvedélyes vadász és lovas volt, olyan kutyát szeretett volna megalkotni, mely képes lépést tartani a foxival, ugyanakkor kellőképp elszánt és erős, hogy az üldözés után sikeresen szálljon harcba a vörös ravaszdival föld alatti kotorékában.

A különböző terrier fajták kialakulása szinte egyformán kezdődött, a kora szelekció kizárólag a kutyák vadászteljesítményén alapult. Az Angol Kennel Klub és a hasonló egyesületek megalakulásával világszerte más irányt vett a kutyatenyésztés. A létező változatokat, típusokat különböző fajtaként határozták meg és nevezték el, legtöbbször alkalmazási területük vagy azon környék alapján, ahol a leggyakrabban előfordultak. Megszülettek az első standardok, melyek az adott fajta ideális megjelenési formáját írták elő, és elkezdődött a kiállítási világ fejlődése is. Ebben az időben élt a „Vadászó tiszteletes”, John (Jack) Russell (1795–1883), szenvedélyes vadász és terrier-szakértő, neves foxterrier-tenyésztő.

A foxterrier fajta ezen közben olyannyira megváltozott, hogy a régi munka típusnak új nevet kellett adni. Ezeket a kutyákat ettől kezdve messze nem az egyetlen, de egyértelműen a legnépszerűbb tenyésztőjük után Jack Russell(‘s) terriernek nevezték. Ez a fajta (bár megfelelőbb lenne a típus szó alkalmazása) változatlanul élt tovább napjainkig. Mialatt a foxterrier világméretű ismertségre és népszerűségre tett szert, olykor kimondott divatkutyává válva, a fajta az maradt, ami mindig is volt: egy egyszerű kis vadászterrier, a „szép az, ami szépen dolgozik” mottó alapján tenyésztve. Habár Angliában a Parson Jack Russell terrier a legkedveltebb terrierek közé tartozott, akárcsak a Lurcher, hivatalos elismerés hiányában szinte egyetlen kutyás könyv sem említette. A Jack Russel-kedvelőknek azonban nem is hiányzott ez az elismertség, hiszen nem akartak egy második foxterriert.

Bár nem volt hivatalos fajta, azért létezett egy standard, melyet tapasztalt vadászterrieresek dolgoztak ki, a Nagy Britanniai fajtaklub égisze alatt. Ez a standard azonban a vadászat számára szükséges követelményeket foglalta össze, tehát nem kiállítási fajtaleírás volt, mely feltétlenül egy egységes küllemet kíván a fajtától. Ez a standard egy viszonylag széles sávot engedélyezett méretben és típusban is. A tulajdonosok úgynevezett Hunt Terrier Show-kon állították ki kutyáikat, melyeken tapasztalt vadászok és terrier-tenyésztők a kutyák testfelépítését a vadászatra való alkalmasság szempontjából ítélték meg.

A tenyésztők többsége azonban mégiscsak a hivatalos elismertetést szorgalmazta, így végül 1990-ben a Parson Jack Russell Terrier Clubot hivatalosan is elismerte a Kennel Klub és az FCI, sőt a kis rókavadász Parson Jack Russell terrier néven hivatalos FCI standardet is kapott, és ezáltal 339-es számmal a hivatalosan elismert, fajtatiszta kutyák körébe emelkedett. Az FCI standard nagyjából megfelelt az eredeti fajtaleírásnak, azonban tartalmazott néhány, elsőre jelentéktelennek tűnő változtatást. Ezek, összekötve azzal a ténnyel, hogy a fajtát ettől kezdve elsősorban olyan küllembírók bírálták, akiknek nem sokkal korábban még semmi köze nem volt a fajtához, olykor még a létezéséről sem tudtak, oda vezettek, hogy a fajta külleme ismét változni kezdett.

És a történelem megismételte önmagát. Ami kb. 150 éve a foxterrier és a jack russell felosztásával megtörtént, azt most közvetlen közelről követhetjük figyelemmel. Hasonló hasadás történik, történt napjainkban. A hivatalos FCI-elismertséggel a Parson Jack Russell terrier számos kutyás szaklapban nyilvánosságot kapott, és a fajtát bemutató könyvek is gomba módra szaporodtak. Azonban legtöbbjük csak az FCI standardot közölte, az eredeti angol fajtaleírást figyelmen kívül hagyva. Hamarosan az ideális (33–35 cm) méret kötelezővé vált, akárcsak a standard azon megjegyzése, hogy a fejen és a farok tövénél lévő jegyek előnyben részesítendők. Tehát a fajta történetét tekintve, a Jack Russell terrier és Parson Russell terrier egy és ugyanazon fajta. De mivel az FCI nehezen visel olyasmit, hogy egyazon fajta képviselői között, mondjuk 10 cm eltérés legyen marmagasságban, újból kettéhasadt a fajta. 2000. december 14-én a rövidlábú példányok a Jack Russel nevet kapták, míg a hosszú lábúakat Parson Russell terrierként sorolták be. Úgy tűnik, a Parson Russell lett/lesz a második foxterrier.

Az FCI fajtastandard szerint marmagassága 25-30 cm között kell, hogy legyen, míg súlya pedig 5-6 kg közötti (ám a gyakorlatban ez tágabb keretben mozog, inkább 5-8 kg közé tehető). Testaránya téglalaphoz hasonló, tehát hosszabb, mint amilyen magas. A mellkas kerülete a könyök mögött mérve 40-43 cm között van. Fogazata ollós záródású. Orrtükre fekete színű, szemei mandula alakúak és értelmet sugárzóak.
Feje kissé ellaposodó, fülei V alakúak és lelógnak, nyaka jól izmolt. Háta egyenes és feszes. A farka a vége felé kissé elkeskenyedő, enyhén ívelt. Végtagjai egyenesek elölről és hátulról nézve, mozgás közben pedig párhuzamosan haladnak egymással. Mancsa kerek, macskáéhoz hasonló. Szőrzetük három változatra különíthető el: sima, szálkás és a kettő közötti átmenet, a tört. Színezetüknél a fehér színnek kell dominálnia, a fejen mindig kell, hogy legyen cser és/vagy fekete jegy. A legelterjedtebb mintázat a fehér alapon cser jegyek, lehetnek még fehér alapon fekete jegyek, ez viszont igen ritka (ezt a két színváltozatot nevezi a köznyelv bicolornak, mivel két szín kombinációjából állnak), előfordul még fehér alapon fekete és cser jegy egyszerre (ezt nevezi a köznyelv tricolornak).

Félelmet nem ismer, kíváncsi természetű, játékos kedvű, nagy mozgásigénnyel bíró kutya. Akaratát fejlett önbizalma révén mindig keresztülviszi, nem ritka a domináns viselkedés sem. Magas intelligenciával bír, ezért sosem szabad lebecsülni, és mindig az értelmi képességeinek megfelelően kell kezelni. Kiváló jelzőeb, a környezetében zajló eseményeket élénken figyeli, és ezeket ugatással jelzi. A túl gyakori ugatásról le lehet szoktatni megfelelő neveléssel. Alapvetően nagyon kedveli a gazdája és családja társaságát.

A fajtánál háromféle szőrtípust különböztetünk meg: sima szőrű, szálkás szőrű és a kettő közötti átmenetet, a tört szőrű egyedet.

A sima szőrű változat egész évben hullajtja a szőrét, mely tavasszal és ősszel fokozódhat, így érdemes őket heti néhány alkalommal kifésülni és eltávolítani az elhalt szőrszálakat.

A szálkás szőr durva tapintású, kemény. Nem nyírást, hanem trimmelést igényel. Ezt a műveletet trimmelő eszközökkel végzi a kutyakozmetikus, eltávolítja az elhalt szőrszálakat. A trimmelést minden esetben bízzuk a fajta egyedi igényeit ismerő kutyakozmetikusra.

A trimmelendő fajtákat TILOS GÉPPEL NYÍRNI! A gépi nyírás ugyanis olyan nagyon nehezen és a kutyának fájdalmasan helyrehozható változásokat okoz a szőr szerkezetében, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az eredeti szőrminőséget. A szőr begöndörödik, elvékonyodik, akár a színe is elváltozhat.

A megfelelően karban tartott és ápolt terrier szőr ledobja a szennyeződéseket, a sár és a szőrbe ragadt bogáncs egy egyszerű kefével eltávolítható a szőrből, valamint a bőr megfelelő szellőzése mellett nem lesz „kutyaszag”.

Fürdetni nem szabad túl gyakran, mert a bőr kiszárad és nyitottá válik a baktériumok és egyéb fertőzések előtt. Használjunk inkább száraz sampont, mely a szőrre szórva megköti a port majd kikefélhető a hozzá tapadt szennyeződéssel együtt. Még a legigényesebb gazdának sem ajánlott, hogy kutyáját havi 1 alkalomnál többször fürdesse. Persze ez csak a samponos kezelésre vonatkozik. Samponos fürdetéshez ajánlott a kifejezetten terrier szőrre kifejlesztett sampon használata.

Trimmelés előtt nem szabad a kutyát sem fürdetni, sem a szőrt nedvességnek kitenni, ugyanis a víz felpuhítja a szőrszálakat, csúszóssá teszi, és nagymértékben megnehezíti a trimmelést.

Nyári hőségben nyugodtan le lehet tusolni a kutyát sima vízzel, akár naponta is. Természetesen sáros időben a mancsok lemosása sem maradhat el lakásban tartott társainknál.

A tört szőrtípus a szálkás szőrrel megegyező ápolást igényli.

A fentieken kívül még két teendő van, a fülek tisztítása, amit elég havonta egyszer elvégezni egy vattára öntött fültisztító folyadék segítségével, illetve a karomvágás.

A karomvágásra a fajtánál fokozottan ügyelni kell, hogy a hosszú karmok ne okozzanak a mancson és a végtagállásban deformitást!

Az időben elkezdett következetes nevelés és szocializáció elsajátítása után általában nincs gondja a többi kutyával. Elviseli a macskák és egyéb háziállatok társaságát, főként ha már kölyökkorától kezdve együtt van velük, de a szabadban gyakran eredhet egy-egy cica után. A gyerekeket is szereti, mokány felépítése következtében sok mindent kibír, de nem engedi, hogy túlságosan eluralkodjanak felette. Nagyon fontos a fajtánál a korai szocializáció. Házőrzésre nem alkalmas, az ismeretlen zajokra ugatással reagál, de ennél többre nem számíthatunk tőle.

Hosszú életű, egészséges kutyafajta. Mint minden fajtánál, itt is előfordulnak örökletes betegségek, melyeket genetikailag ki tudunk szűrni a szülőpárok tenyésztésbe vonása előtt. Leggyakoribb betegség a patella ficam. Egyes egyedek, mint minden fajtánál hajlamosak a fogkő képződésre. Megelőzésre ajánlott nagyobb szemcseméretű táppal etetni kutyánkat, hogy a rágás során az eleség a fog felszínét mechanikailag tisztítani tudja.

A fajta kiváló választás családoknak és egyedülállóknak. Főleg aktív életet élő gazdiknak lehet szuper társa.