Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
1994.-ben vettem az első szibériai husky kutyámat, akinek köszönhetően ismertem meg ezt a csodálatos fajtát és szerezhettem személyes tapasztalatokat. Általa szerethettem még jobban bele a szibériai huskyba és a kiállítások világába. Az évek során kibővűlt a falka és alakult meg később a Stamiel szibériai husky kennel, amit azóta párommal Zsolttal vezetünk. Kis egyed számmal, de a világ legeredményesebb kenneljeinek vonalaival dolgozunk, melyek között igazi kuriózum is található (Kontoki’s) . Kutyáink egytől egyik velünk élnek a házunkban ,de külön lakrész is van számukra kialakítva a házon belül, mely biztosítja számukra az ideális körülményeket (klimatizált helység, játszótér, saját kozmetika stb). A nálunk született husky kölyökkutyák szocializációjára nagy hangsúlyt fektetünk. A tenyésztés során fontos szempont a típus és a vonal figyelembevétele mellett az egészség. Husky-jaink nemzetközi a hazai viszonylatban is kiemelkedő eredményeket érnek el a szépség kiállításokon, de a szépség mellett egy tenyésztő számára ugyanolyan fontos, hogy a kutya a funkciójában is megfelelő legyen. Célunk hogy egészséges, jó temperamentumú, szép küllemű és funkciójában is megfelelő kutyák szülessenek a Stamiel kennelben, hiszen egy tenyésző célja a fajta nemesítése.
— Kép forrása : Blue Wolf Photography
Érkezése egész pontosan a századforduló táján kitört Aranylázhoz kapcsolódik. A viszontagságos időjárási viszonyok miatt az egyetlen használható közlekedési eszköz a kutyaszán volt. Sokféle kutyával próbálkoztak, de csak nagyon kevés felelt meg erre a feladatra. Az „aranyláz” idején Amerikában egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek a szánhúzó versenyek, ahol nagyon fontos volt a sebesség a megbízhatóság és a kitartás. A fajta népszerűsége annak köszönhető, hogy 1909-ben egy orosz prémkereskedő Goosak, benevezte a 9 huskyból álló fogatát az „All Alaskan Sweeptakes” versenyre. A fogatot Turstrup hajtotta. Az akkori alaszkai kutyák nehézkesebbek nagyobb termetűek voltak. Goosak fogata törékenynek és gyengének tűnt mellettük, ami koránt sem látszott biztatónak. Sokan kinevették és gúnyos megjegyzéseket illették őket „szibériai patkányoknak” nevezték, de a meglepetés nem maradhatott el…. Remek időeredményt futottak és sok vetélytársat megelőzve értek a célba.
Kép: 1910. John Jonson kutyáival_forrás: wikipedia.org
— Kép forrása : en.wikipedia.org
Bár nem győztek, mégis ezzel a meglepő eredményükkel felkeltették az alaszkaiak érdeklődését. A következő évben 1910-ben már 3 husky kutyából álló fogat indult a versenyen és az eredmény egy első egy második és egy negyedik helyezés volt. Óriási sikert arattak! Az érdeklődés még inkább megnőtt irántuk és egyre többen importálták a fajtát. 1925 telén Nome-ban difftéria járvány tört ki. A zord időjárási viszonyok miatt csak kutyaszán fogattal tudták a szérumot a helyszínre juttatni. A kutyaszánok egymást váltva vitték az oltóanyagot Nome-ba. A 658 mérföldes utat, melyet a korabeli amerikai posta 25 nap alatt tett meg a „szérumváltó” 5 és fél nap alatt teljesítette. Az utolsó váltó hajtója Gunner Kason volt, aki 1925 február 2.-án ért a városba. A leghosszabb távot azonban nem Ő, hanem Lonard Seppala és kutyái teljesítették. Ő és fogata 340 mérföldet tettek meg szemben a többi fogat átlag 50-55 mérföldes szakaszával. Tiszteletükre és emlékükre minden évben megrendezik a nagy alaszkai 1049 mérföldes Iditarod Trail versenyt. Leonard Seppala az egész életét a szánhúzásra és a céltudatos tenyésztésnek szentelte, ezért méltán vált az idők során a fajta szinonimájává.
Kép: Leonard Seppala_forrás: vilda.alaska.eu
— Kép forrása : vilda.alaska.eu
1930-ban az American Kennel Club hivatalosan elismerte a fajtát és megalakult az American Siberian Husky Club, amely 1932-ben kiadta az elő hivatalos fajta standardet. A husky elismertségét Monadnock és Chinook kennelnek is köszönhetjük, akiknek legfőbb célkitűzésük az volt, hogy olyan kutyákat tenyésszenek, akik mind a sportban, mind a szépségkiállításokon megfeleljenek. Munkájuk eredményességét igazolja, hogy a kutyáik nem csak napjaink show kenneljeinek alapítóit adta, hanem számos versenycsapat is az ő kutyáikkal tenyésztett. Az első egyed 1985 -ben érkezett Magyarországra. Jankovics Attila (Amulett Kennel), volt a fajta honosítója és a hazai szánhúzó sport atyja is egyszemélyben.
Kép: Togo, a leghosszabb távon futó fogat vezérkutyája, a szérumfutamon_forrás: akc.com
— Kép forrása : akc.org
A husky közepes méretű, atletikus felépítésű munkakutya
A testét dús és tömör szőrzet borítja. Fülei felállóak és bozontos rókaszerű farka emlékeztet északi származására. Járása folyamatos, mozgása gyors és elegáns. Testtartása könnyed. Könnyű terhet, közepes sebességgel nagy távolságra képes elhúzni. Testfelépítése tükrözi az egyensúlyt az ereje, gyorsasága és kitartása között. A kanok megjelenése erőteljes, de nem durva, a szukák vékonyabbak, de nem törékenyek. A husky jól izmolt, de soha nem túlsúlyos.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
— Kép forrása : Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
Végtagok
Farok
A szibériai husky szőrzete két rétegből áll, és dús benyomást kelt. Hosszúsága közepes, de sohasem annyira hosszú, hogy a kutya éles körvonalait elmosná. Az alsó szőrzet puha és sűrű, elég hosszú ahhoz, hogy a fedőszőrzet elbírja. A fedőszőrzet szálai egyenesek és sima fekvésűek, soha nem durvák vagy testtől elállóak. Érdemes megjegyezni, hogy vedléskor általában nincs alsó szőrzet. A szakáll és a lábujjak közötti szőr, valamint a lábtövek szőrzetének rövidítése a takarosabb megjelenés érdekében megengedett. A szőrzet lenyírása a test bármelyik más pontján nem kívánatos, és súlyosan büntetik. Hibák - hosszú, durva vagy gubancos szőrzet; túl érdes vagy túl selymes szőr; a szőr lenyírása, kivéve a fent említett helyeken.
Szín
A feketétől a tiszta fehérig minden szín megengedett. A fejen általános a sokféle mintázat, beleértve a más fajtánál nem található meglepő mintákat is.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
Szemet gyönyörködtető megjelenése és kedves természete sok embert elbűvöl, ám mégsem való mindenkinek. A szibériai husky gyengéd, de nem hízelgő, intelligens, de független jellemű ezért időnként kifoghat a nem eléggé éber gazdán, ezért aki huskyt tart jó, ha tudja, hogy a kutya rendkívül kíváncsi természetű, ezért nem tanácsos póráz nélkül sétáltatni, mert szabad szellemű, határtalan a vadászösztöne és a kíváncsisága sajnos hajlamossá teszi a szökésre, csavargásra.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
Szőre félhosszú amely két rétegből fedő-, és aljszőrből áll. Szőrápolása különösebb szakértelmet nem igényel, de hetente egyszer illik átfésülni a bundáját, vedlési időszakban pedig még gyakrabban. A husky évente kétszer (tavasszal és ősszel) váltja a szőrét, ami erős vedléssel jár ilyenkor gyakrabban kell fésülnünk. A fürdetéshez olyan sampont válasszunk, amely tartalmaz kondicionálót és ezáltal táplálja a szőrt és a bőrt, megakadályozva a bőr kiszáradását és fényt adva a szőrnek. A samponozás langyos vízzel és szivaccsal végezzük az öblítést pedig hideg vízzel. A szárítás hideg levegővel történjen és fontos, hogy alaposan szárítsuk meg a bundáját ne maradjon nyirkos.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
Fontos ellenőriznünk a kertben tartott husky kutyák esetében a kerítés megfelelő állapotát, egy alacsony nem eléggé stabil kerítés mögül gyorsan kereket oldhat és az esetek többségében meg is teszi. Idegenekkel szemben barátságos nem gyanakvó soha nem lehet agresszív. A sarkvidéken a szánhúzókutya az ember mindennapi túlélését segítette és az agresszív egyedek ezt csak nehezítették volna, ezért az ilyen kutyákat gondosan kiszelektálták. Akinek őrző-védő kutyára van szüksége az ne válasszon huskyt! Kifejezetten társas lény állandóan igényli az emberek vagy kutyák társaságát. Imádnak rohangálni, birkózni, játszani. A magányt rosszul tolerálják, tehát aki egész nap dolgozik és kertjében vagy lakásában csak egy kutya számára van hely az ne válassza ezt a fajtát. Nagy mozgásigényű kutya, ezért igényli a napi megfelelő testmozgást sétákat, kirándulásokat, akkor a legboldogabb, ha futhat vagy hámban dolgozhat.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
A husky futásra született ezért lételeme a mozgás. Elengedhetetlen számára a mindennapos hosszú séta vagy sporttevékenység, ahogy fentebb már említettük. Érdemes kutyaiskolába hordani, de nagyon fontos, hogy a fajta képzésében már jártas kiképző foglalkozzon vele. A huskynál nagyon fontos a szigorú nevelés, ami soha sem lehet durva vagy igazságtalan. Következetesnek kell lennünk, de a kutya függetlenség érzetét meg kell hagynunk. El kell érnünk, hogy a kutya feltétel nélkül engedelmeskedjen, de ez csak akkor fog menni, ha az eb minket tart a falkavezérének.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
A szérumfutam egyik vezérkutyájának, Baltonak a szobra még napjainkban is áll a Central Parkban. A szobor alatt ez a felirat áll: „Endurance, Fidelity, Intelligence” azaz Kitartás, Hűség, Értelem”. Balto kitömött teste pedig a Cleveland Museum of Natural History található. Togo volt a másik vezérkutya akit meg kell említenünk a szérumfutam kapcsán, Ő volt aki a leghosszabb és legveszélyesebb távon teljesített vezérkutyaként.
— Kép forrása : Kép: Balto szobra_forrás: centralpark.com
A fajta betegségekkel szemben ellenálló, de mint más fajtáknál itt is előfordulhatnak örökletes betegségek, melyeket különböző vizsgálatokkal ki lehet szűrni. A megbízható kennelekben ezen betegségek szűrővizsgálatai előfeltételei a tenyésztésnek. Ezek a csípőízületi diszplázia és a szembetegségek (fiatalkori szürkehályog, szaruhártya disztrófia, progresszív retinasorvadás, glaukóma). Hajlamos lehet úgynevezett Cink-reaktív dermatózisra, melyet a cink felszívódási zavara okoz. Ennek tünetei lehetnek: krónikus emésztési problémák (hasmenés, rossz étvágy a kutya „válogatós”), bőr tünetek (bőrön különböző szőrtelen, viszkető foltok jelennek meg) főként az arc területén, de előfordulhat ágyéki területen vagy mancsokon is, súlyosabb esetekben immunrendszer problémák, pajzsmirigy működési zavarok és egyéb szervi problémák is kialakulhatnak. A cink megfelelő mennyiségének pótlásával ez a probléma kezelhető. Természetesen előzetes állatorvosi konzultáció után hiszen a túlzott cinkbevitel szintén veszélyes lehet. Átlag életkoruk: 10-14 év.
— Kép forrása : Szalai Tímea Husky tenyésztő fotója
Sokoldalúságának köszönhetően kellemes társa lehet a legkülönbözőbb korú, érdeklődésű embereknek, de csak akkor, ha biztosítjuk a számára megfelelő feltételeket. Vásárlás előtt alaposan fontoljuk meg, hogy tudjuk e biztosítani a fajta számára szükséges körülményeket, mert egy unatkozó kutya nagyon meg tudja keseríteni a gazda életét. Javasoljuk, hogy vásárlás előtt mindenki jól fontolja meg, hogy egy ilyen kutya igényeit ki tudja e elégíteni és mindez bele illeszthető e az Ő illetve a családja életvitelébe. Amennyiben a vásárlás mellett döntünk a kiskutyát csak lelkiismeretes megbízható tenyésztőtől szerezzük be.
— Kép forrása : Blue Wolf Photography
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta