Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Pásztor Petra vagyok, 2010 óta foglalkozom Leopárdkutyákkal. Úgy érzem még bőven a tenyésztői munka tanulási folyamatában vagyok, amihez sok tapasztalat, még több alázat és áldozat szükséges. Legnagyobb álmom vált valóra, amikor 2010-ben hazahozhattam Logant, és vele elkezdődhetett minden. Ő volt az első magyar tulajdonú Leopárdkutya. Logan nagyon jó természetű még fajtáján belül is, mai napig a legjobb barátom és tanítóm, aki mellett felnőtté és kutyássá váltam. Társa, Evin 2012-ben érkezett, ő évekkel később kennelem alapító szukája, az első magyar alom anyukája lett 2015-ben, Logan pedig a második alom apukája 2016-ban. A Delight Catahoulas Hungary kennel ezen a néven 2016 óta működik.
— Kép forrása : Pásztor Petra fotója
Még több leopárdkutya
Amúgy is kalandos életükbe további négy lány érkezett, Egra, Esca, Essie és Evie, valamint két fiú, Wyatt és Hazard, akik még izgalmasabbá tették az elmúlt éveket. Wyatt, Hazard és Essie a barátaimnál élnek, ők rengeteg segítséget jelentenek nekünk mindenben. Összesen 5 csodálatos almunk született eddig, idénre tervezzük a 6. csapatot. A szerelem irántuk és a fajta iránt az együtt töltött évek alatt csak erősebb lett, a fajta ismeretét segítségükkel is sikerült tovább bővíteni, tanulni és tapasztalni, amit a leendő gazdiknak is igyekszünk átadni. Gazdijaink többsége egyben barátainkká is vált az évek alatt, amit itt is megköszönök nekik, hiszen nélkülük nem lenne a kis csapatunk, Leopárdkutyás közösségünk. Együtt töltött éveink alatt sok kutyás sportban, munkában szereztünk tapasztalatot, aktív kutyás életet igyekszünk élni. Kutyáink a hétköznapokban családtagként élnek, de időnként egyszerre több képzésen is részt vesznek. Néhányuk licences sportoló volt, illetve most szerzi meg azt. Van, aki az orrával dolgozik (szarvasgomba kereső és mantrailing), mindannyian sikeresen vettek részt hazai és külföldi kiállításokon, öt vizsgás vadászkutya is van tenyészkutyáink között. A szarvasmarha terelést időszakos hobbiként űzzük. A tanulás persze állandó, idei terveink között szerepel az emberi “tényező” felzárkóztatása, úgymint vadászvizsga, szarvasgomba vizsga és egyikünk kiképzőnek fog tanulni. Kutyáink hétköznapi életét, munkáját rengeteg kép és video segítségével több csatornán is tudják követni az érdeklődők, egyik hobbink a fotózásuk és filmezésük Web: http://leopard.dog YouTube: https://www.youtube.com/channel/UCgO8ymdZdbZqJihYm52m7oA
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Teljes és eredeti neve Louisiana Catahoula Leopard dog. Ősi típusú és származású fajta, otthona Amerika, azon belül is Louisiana állam és környéke. Pontos kialakulása nem ismert. 1539-ben Hernando de Soto expedíciója alatt íródott feljegyzés az őslakosok kutyáiról, amik akkor még inkább a vörös farkasra emlékeztettek. Ők keveredhettek később a spanyol felfedezők agár, masztiff és véreb kutyáival, majd a francia telepesek kopóival.
— Kép forrása : alchetron.com
A leopárdkutya valódi munkakutya
Munkaösztönét már akkor felismerték és használták szarvasmarhák terelésére, vadászatra, őrzésre. Mindenes munkakutyaként volt az ember mellett. Az 1700-as évektől találunk feljegyzéseket az őslakos amerikai indiánok kutyáiról, akik külseje a leírások alapján már a Leopárdkutyára utalhat.
1979. július 7-én Louisiana állam hivatalos jelképe lett (www.akc.org).
Az FCI által nem elismert fajta, törzskönyvező szervezet és fajtaklub anyaországában a National Association of Louisiana Catahoulas (NALC) szervezete, mely az egész világ Leopárdkutyáit regisztrálja és törzskönyvezi.
Testük jól izmolt, intenzív igénybevételre alkalmas, fontos, hogy nem túlzottan nehéz és nem szélsőségesen vékony testfelépítésű. Fejük széles és izmos, fülük lógó, szabályos háromszöget formáz. Mozgása gyors, agilis, ami lehetővé teszi kitartó és állhatatos munkáját. Fogazatában kívánatos a teljes, ollós harapás, de a törött fog nem számít hibának. Minden olyan testi és jellembeli hiányosság, ami a munkában akadályozza kizáró ok kell legyen a tenyésztésből. Színezetük egy külön témát ölel fel, röviden a merle génnek köszönhetően szőrzetüket és szemszínük rendkívül változatos. Alapvetően megkülönböztetünk szolid (egyszínű), leopárd (merle) és patchwork (fehér alapon nagyobb foltokkal tarkított) változatokat, ezeken belül még igen sok árnyalat létezik különböző jegyekkel.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
A leopárdkutya jelleme összetett, és számomra igen izgalmas sokrétű a személyisége. Pozitív tulajdonságaihoz sorolnám magas intelligenciáját, tanulni és teljesíteni akarását. Szeretne megfelelni és a megfelelő motivációval mindent meg is tesz érte. Igen aktív, és megkívánja a hasonlóan kalandvágyó gazdát is. Munkakutya mivoltát érdemes figyelembe venni fajtaválasztásnál, hogy fent említett pozitív tulajdonságai azok is maradhassanak. Hajtókutya lévén vadászösztöne erős, és amennyiben nem ezen az úton kívánjuk tovább foglalkoztatni, ma már sok kutyás sport alkalmas arra, hogy kiélhesse ősi indíttatásait. Időnként kissé konok, én ezt az idők során tapasztaltak alapján annak tudom be, hogy gondolkodik. Nem tipikusan szolgalelkű, saját döntései vannak és néha - leginkább kamasz korban - ki fogja próbálni, hogy dönthet-e másképp, mint ahogy mi szeretnénk. Általában domináns, határozott a többi kutyával, de igen jól kommunikál. A megfelelő idegrendszerű - és a falkájában a helyével tisztában lévő - Leopárdkutya nem agresszív és nem keresi a konfliktust. Domináns természetét ellensúlyozó játékossága közösségben hamar megmutatkozik, hamar kiválasztja, ki képes vele felvenni a tempót egy jó sprinthez. Igényli más kutyák társaságát.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Szőrzetük rövid, tömött, aljszőrzet nélküli. Sok ápolást nem igényel az egészségügyi fürdésen és az évente kétszeri, vedlés miatti fésüléseken kívül.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Nélkülözhetetlen náluk (de úgy gondolom, a többi fajtánál is) a korai és folyamatos szocializáció, mentális és fizikai foglalkozás. Ez egész életére igaz, és amennyiben ezt teljesíteni tudjuk, egy végtelenül lojális, a munkában lehetetlent nem ismerő, bohókás társat kapunk.
Területvédőként is mindent belead, de csak ha a helyzet megkívánja, nem hangoskodik feleslegesen. Ugyanakkor gyakran kommunikál hanggal is játék vagy szeretete kimutatása közben.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Egészség szempontjából még a szerencsésebb fajták közé tartozik. A szín és párosítás miatti egészségügyi gondok, úgymint különböző eredetű süketség és látás problémák, pupilla deformáció elkerülhetők a megfelelő színgenetikájú pár kiválasztásával. A genetika megviccelhet a legnagyobb körültekintés esetén is. Ezeken túl ritkán előfordulhat diszplázia és egyéb ízületi, valamint gerinc probléma. Túl világos vagy sok fehér szín esetén bőr és szem érzékenység. Nemrég felfedezték a fajtában a degeneratív mielopátiát. Szórványosan egyéb betegségek is megjelenhetnek, de egyik sem a fajtára jellemző, és a fent említettek többsége is elkerülhető gondos szűrésekkel és lelkiismeretes tenyésztői munkával.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Tapasztaltabb kutyás kézbe való, aki aktív életet, leginkább kutyás életet él és korán a helyére rakja őt a falkában. Más háziállatokkal kölyökkoruktól szoktatható, de ne feledjük alapvető űzési kedvét a szoktatási folyamat alatt. Gyerekekkel türelmes és védelmező, nehézséget az okozhat, hogy ahogy a gyermek, úgy ő is sokszor teljes embert kíván.
— Kép forrása : Pásztor Petra a A Delight Catahoulas Hungary kennel tulajdonosának fotója
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta