Pireneusi hegyikutya

Horváthné Erika vagyok a Rodentáli kennel egyik alapítója. Még gyerekkoromban szerettem bele ebbe a fajtába, ugyanis 1966-ban olvastam a „Belle et Sebastien” című francia novellát, ami egy kisfiú és egy fenséges pireneusi kutyus kapcsolatáról szól. Eldöntöttem, ha felnővök nekem is lesz egy ilyen hűséges és tekintélyt parancsoló kutyám. Több mint húsz évvel később, 1990-ben a férjemmel megvásároltuk az első saját kis pireneusinkat, Karcagpusztai Herminát, Bukovszki József Aranykoszorús Mestertenyésztőtől. Azóta foglalkozunk pireneusi hegyikutya tenyésztéssel, amiben már a gyermekeink is részt vesznek. Ez egy szerelem és életforma is egyben, kutyáinktól rengeteg örömöt kapunk. Saját kennelünk francia, svéd és belga vérvonalakra építi a tenyészetét, folyamatosan törekszünk arra, hogy megőrizzük a hosszú évek alatt kialakított törzsállomány minőségi tenyésztését. Ez egy független, szabad, igazi egyéniségként viselkedő kutya, aki rendkívül jól kijön más állatokkal (macska, kutya, juh, ló, láma stb.), valamint különösen gyengéd és türelmes a gyermekekkel. Az őrzést a génjeiben hordozza, védelemre nem kellett tanítani, ösztönszerűen fel tudja mérni mi a különbség a fenyegető és a közömbös helyzet között. Tenyésztők: Horváthné Erika, Horváth István, Horváth Péter immáron háromszor aranykoszorús mestertenyésztők.

A francia területeken a pireneusi hegyikutya többféle és változatos feladatokat látott el. Közel hatszáz évig őrzött kastélyokat, azonban alapvető funkciója az volt, hogy megvédje a pásztort és nyáját a ragadozó állatoktól és a tolvajoktól. Akár négy-öt kutya képes volt távol tartani a medvéket, farkascsordákat a nyájtól, nyakukba acélszögekkel kivert nyakörvet helyeztek, mely megvédte őket a vadállatok halálos támadásaitól. Nem futamodik meg, legendás a bátorsága, akár egymaga is képes szembeszállni egy medvével, taktikusan megvárja amíg a medve két lábra ágaskodik és a legérzékenyebb pontját támadja. A fajtával kapcsolatos első írásos feljegyzések a XIV. század végére tehetők.  1350 táján ilyen ebek őrizték Foix, Orthez és Cascassone várát, a kastély őreit egy vagy több kutya kísérte, a kutyák részére külön őrbódé volt fenntartva.

A francia telepesek 1662-ben alapították falvaikat Új-Fundland partjain. Állítólag nagytestű kutyákat vittek magukkal a britek elleni hadakozáshoz. Több szakíró úgy tartja, hogy ezek a kutyák az újfundlandi kutyák ősei. Az pedig bizonyított tény, hogy a német leonbergik létrejöttében is szerepet játszottak. 1675-ben Madame de Maintenon XIV. Lajos kedvese a trónörökössel a Pireneusokba utazott, ahol azonnal beleszeretett a birkákat őrző hatalmas kutyákba. Kölyköket vásárolt és magával vitte Párizsba. Ugyanebben az időben vásárolta kutyáit Louvois márkija is, s példáját több nemes úr is követte. 1850-ben még Viktória királynő is beszerzett egy példányt. Ettől az időtől kezdve a fajta kettős életet élt. Megmaradt a vándorló nyájak őrzőjének és fehér bundás főúrként a királyi udvarban is nagy karriert futott be. A nemesek igyekeztek egy-egy példányt megvásárolni, és szívesen büszkélkedtek vele. Valóságos státusszimbólummá váltak. A fajta később átkerült a tengeren túlra is, ahol egy óriási marhacsordákat és hatalmas nyájak őrzésére használták. Az Egyesült Államokban, valamint Kanadában még a napjainkban is a legkedveltebb pásztorkutyaként tartják számon, a leghatékonyabb az elszaporodott prérifarkasok támadásaival szemben.

Magas tartású, elegáns kutyák. A szájpadlás, az orrtükör, a szemhéjak és az ajkak fekete színűek. 
A szemek borostyánbarnák, mandulavágásúak, intelligens kifejezésűek. A hátsó lábakon kettős farkaskarmok találhatóak. A színe lehet: egyszínű fehér, valamint fehér szürke foltokkal, borzszínű foltokkal, halványsárga foltokkal vagy farkasszínű foltokkal.

Nyugodt, kiegyensúlyozott, magabiztos kutyák. A gyerekekkel nagyon türelmesek. Intelligens, de önálló fajta. Társállatokkal rendkívül jól kijön (kutya, macska, ló, láma stb.). Idegenekkel tartózkodó.
A mozgásigényük kimondottan nagy. Főként a fajtársaival játszik, kutyáknak készült játékokkal csak ritkán. Nagyon jól őriz, nem támad, kizárólag ugatással jelez.

A farkaskarmokat, ha túl hosszú igazítani kell. Szőre öntisztuló, bármilyen szennyeződés pár napon belül eltűnik belőle. Rendszeresen ajánlott szőrének átkefélése, főként a füle mögött, ahol csomócsodásra hajlamos. Egyéb kozmetikázást nem igényel.

Pici kortól kezdve szükséges a szocializáció és a következetes nevelés, nagytestű révén tudnunk kell bánni az erejével. Jutalomfalattal tanítható, azonban hajlamos arra, hogy felülírja a parancsot, ha ösztöne úgy kívánja. Nem ajánlom első kutyának. Ereje miatt sétáltatásánál használható a fojtónyakörv. Kutyasulizni is ajánlott vele. Mozgásigénye miatt nem ajánlatos lakásban tartani.

A fajtát népszerűvé tette a Belle et Sébastien című francia film, mely egy kisfiú és egy nagy pireneusi barátságáról, kalandjairól szól. A film bemutatja, hogy a pireneusi, mennyire védelmező és türelmes a gyerekekkel, mindemellett bátor és önálló.

Nagyon egészséges és ellenálló fajta, nincs ismert a fajtabetegsége. Legfőbb ellensége a kullancs, a nagy szőre miatt minden tavaszi, őszi séta után szükséges átnézni. Ami fontos az a megfelelő táplálás, 3 éves korára válik kifejletté, így az etetésre nagyon oda kell figyelni, ha korához képest túl gyorsan nő, csonthártyagyulladást kaphat. Illetve etetés után fontos, hogy ne hagyjuk ugrálni, mert hajlamos a gyomorcsavarodásra.

Gyerekek és társállatok mellé, nagy területtel (tanya, farm) rendelkező gazdáknak, illetve sportos családnak is ajánlott, mivel nagy a mozgásigénye. Nem ajánlott azoknak, akik egy jól kiképezhető kutyát akarnak. Nem is első kutya alapanyag. És lakásban tartásra sem biztos, hogy alkalmas.