Megosztás

Hovawart

A hovawart szó szerint udvar őrző kutyát jelent. Ismerd meg eredetét, jellemét, küllemét, igényeit és tenyésztőnket!
Készítette Erika Pálné Tóth
(0 értékelés)
perc
Olvasási idő
Image Description
Image Description
Image Description
Image Description
Image Description
Image Description
Image Description

Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!

Jellemzők

Egészség
Harapásra való hajlam
Kozmetika igénye
Vedlési szint
Taníthatóság
Játékosság
Ugatós
Házőrző képesség
Lakásban tartható
Kertben tartható
Gyerekbarát
Macskabarát
Háziállat-barát
Kezdő gazdiknak
Vízkedvelő kutyafajta
Mozgásigény
Hízékonyság

Tenyésztőnk Pálné Tóth Erika

Miért a hovawart?

Pálné Tóth Erika vagyok. Már gyerekkoromban bolondultam a kutyákért, és ezt a tulajdonságomat a mai napig sem nőttem ki. Az első kutyám egy hosszúszőrű tacskó-keverék volt, majd őt követte a nagy gyerekkori vágyam, egy skót juhászkutya: Jessie. Jessie 4 éves volt még csak, de rengeteget bajlódtam vele, mert nagyon rossz evő volt. Ezért elhatároztam, hogy társ kell neki, illetve konkurencia az étkezésnél. Egy újságban láttam meg először két rajzos hovawartot és egyből elhatároztam, hogy nekem ilyen kutya kell. Persze ebben az időben nem sok hovawart volt, és én szinte semmit sem tudtam róluk. Mégis szerencsém volt, mert éppen három alom is volt az országban. Persze e legközelebbi kennelt kerestük fel, ahol éppen 8 hetes kölykök voltak. Szerelem első látásra. Kiválasztottunk egy izgága rajzos szukát Bettit. Mivel nem ismertem a fajtát, és én a lágyszívű, mindent megengedő gazda voltam, így ezt Betti ki is használta és így lett felnőtt korára egy akaratos, de csupa szív kutyánk. Igazság szerint Betti nem volt alkalmas sem kiállításra, sem munkára, mert mindent csak akkor csinált meg, amikor neki volt hozzá kedve. (Viszont Jessie étvágytalansága Betti mellett varázsütésre megszűnt, így legalább ez bejött).

nő hovawart párral

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

A PUSZTAI-PANDUR kennelt 1993-ban alapítottam meg. Tanulva hibáimból, minden információt begyűjtöttem a fajtáról és így tudatosan kerestem a következő kutyámat, akinél szempont volt, hogy egy számomra gyönyörű kan Hegyi Co-Co kölyke legyen, így lett kennelem következő szuka kutyája Bonni. Bonnit már következetesen neveltem, és kölyök korától kutyaiskolába hordtam, így ott meg is tanulhattam a kutyakiképzés alapjait. Bonni jó tanuló volt IPO 1-es munkavizsgáig jutottunk el, és kiállításokon is szépen szerepelt. Egyre többet tudtam a fajtáról és kirajzolódott milyen is az a kutya, amit én szeretek. Tenyésztésnél rendkívül fontosnak tartom, hogy kutyáim ne csak szépek, hanem egészségesek, kiváló természetűek és munkára alkalmasak legyenek. Minden kutyám rendelkezik egészségügyi szűrésekkel, Tenyészvizsgával és BH munkavizsgával is, de itt még nem állunk meg, IGP, FH és Obedience is a kedvenc sportunk. Nálunk ritka az alomismétlés, a fedező kanok alapos mérlegelés után kerülnek kiválasztásra, főleg eredményes német vonalakat preferálva. Fontos szempont számomra, hogy a kanok is legyenek jó munkaképességűek, illetve jó ösztönökkel rendelkezzenek, és ne csak a kan, hanem annak felmenői is. Büszkén mondhatom, hogy több tőlem származó kutyával eredményesen, és könnyen veszik az akadályokat a különböző vizsgákon, hazai és külföldi kennelekben is (Szlovén, Finn, Belga, Cseh, Olasz, Svéd, Norvég, Német, Orosz) tenyészkutyaként is viszik tovább kutyáim vérvonalát. Nagyon sok kiállítási eredménnyel Int Ch címmel rendelkeznek kutyáim, emellett Datolya kutyám többszörös Magyar Nyomkövető bajnok, IHF Nyomkövető világbajnok 2016-ban és VB 2. 3. helyezett is, Lánya Lótusz szintén 2x Magyar Nyomkövető bajnok és IHF IGP-FH VB 2021. 3. helyezettje lánya Quick 4 helyen, Lótusz a legmagasabb OBED 3 vizsgával is rendelkezik. Kennelem eredményei alapján Aranykoszorús Mestertenyészet címet ért el. Alapító tag voltam a Magyarországi Hovawart Ebtenyésztők Országos Egyesületének, és azóta is vezetőségi tag vagyok. A kölyök nevelésnél a kicsik családi környezetben születnek, és igyekszem mindenre felkészíteni őket mire gazdához kerülnek. Folyamatosan velük vagyok, figyelem őket, teszteljük, és sokat foglalkozom velük. 7 hetes kortól sétálni megyünk. A kiskutyák gazdáival igyekszem a kapcsolatot tartani, nevelésben és egyéb kérdésekben segítek, alomtalálkozókat szervezünk, amit a kölykök, gazdik és természetesen én is nagyon élvezek. Kutyáim szabadon, családtagként élnek velünk és okoznak sok örömöt a mindennapokban.

nyomkövetés hovawart kutyával

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Hovawart története

Ősi német kutyafajta, ennek megfelelően az elnevezése az ónémet hov, azaz hof = udvar, és a wart = őr, őrző szavak összekapcsolásából, a Hovewart, Hofward, hovawarth formák után alakult ki mai elfogadott formájáig, vagyis neve szó szerint is udvarőrző kutyát jelent. Benno Adam (1869) "Kutyacsalád öreg lóval" című képe azonban azt mutatja, hogy a mai fajtastandard nem távolodott el túlságosan a korabeli primitív tanyasi kutyáktól. Amennyire látható, a szabvány minden színváltozata képviselteti magát az alomban. A fajta története és eredete szorosan összefügg Kurt Friedrich Königs nevével. 1896-ban született, és az 1920-as években kezdett tenyészteni egy nagyon specifikus kutyafajtát.

 Benno Adam (1869) "Kutyacsalád öreg lóval" című képe

— Kép forrása : hovawart.org

Ekkor már nagyon világos elképzelései voltak tenyésztési céljairól, amelyek néhány külső kritérium mellett elsősorban bizonyos tulajdonságokra irányultak. A „Hovawart” név régebbi írásokra nyúlik vissza és „udvarőrséget” jelent. A középkorban ez olyan kutyákat jelentett, amelyeket őrző és udvari kutyaként használtak. Mint okos és bátor őrző-védő sokoldalú tanyasi kutyák. A fajta tenyésztésének kezdete 1922-re nyúlik vissza. Abban az időben Thale/Harzban néhány tenyésztő összefogott, hogy megalakítsák a „Hovawart-Verein für Deutsche Schutzhunde e.V., Sitz Thale” (Német Őrzőkutyák Hovawart Egyesülete) hivatalos néven.

Kurt Friedrich Königs

— Kép forrása : hovawart.org

A cél a középkori udvari kutya megőrzése vagy rekonstrukciója volt, ahogyan azt elképzelték. Ebből a célból úgynevezett "tipikus kutyákat" kerestek és találtak a Harz-hegység és az Odenwald távoli területein, amelyek nagyrészt megfeleltek ezeknek az elképzeléseknek. Ezeket a kutyákat német juhász, újfundlandi, és kuvasz kutyákat keresztezték változó arányban. Leonbergi Leonbergi fajtára is voltak feljegyzések. 1937-ben hivatalosan külön kutyafajtaként ismerték el. A második világháború után a tenyészállatállomány meredeken lecsökkent. A tenyésztők kezdetben elszigetelten és önállóan folytatták a tenyésztést, és csak idővel egyesültek saját nemzeti csoportjaikban. Így jöttek létre a különböző típusok régiónként. 1948-ban Németországban megalakult a „Rassezuchtverein für Hovawart-Hunde e.V.“ (RZV) az egyes regionális csoportjaival, amely azután a VDH (Német Kutyák Szövetsége) tagja lett. A tenyésztés sok csoportra való felaprózásával a fajta számára eltérő célok jelentek meg. Míg egyeseknél még a független, gondolkodó őr volt az előtérben, addig mások a sportosabb irányultságú munkakutya-tenyésztésre törekedtek, ahol inkább a kutya képezhetősége került előtérbe. A fajtaklub német VDH való belépésével immár szükség volt egy olyan fajtaszabvány felállítására is, amely az eddigieknél pontosabban határozza meg a külső megjelenését. Ekkor született meg a ma is érvényes szabvány, amely többek között a három színben szőke, fekete és fekete-rajzos határozza meg a fajtát. 1964-ben megvalósult az a törekvés is, hogy a fajtát a német VDH-n belül a hetedik munkakutya-fajtaként ismerjék el. A munkavizsga-kötelezettséget később, 1973-ban az FCI a standardleírásban is rögzítette.

Hovawart 1908. Kurt Friedrich Königs könyvéből

— Kép forrása : Kurt Friedrich Königs könyve

Külleme

A hovawart megjelenése

Erőteljes, közép nagy, enyhén nyújtott testű, (testhossz aránya a marmagassághoz legalább 110–115%) hosszú szőrű munkakutya. A nemi különbségek a fejformában és a testfelépítésben mutatkoznak meg. Szép fej barátságos, kedves tekintet, sötét szemek, az orrnyereg egyenes és a koponyatetővel párhuzamos. A koponya és a pofa nagyjából egyforma hosszúságú. A fejbőr szorosan illeszkedik a koponyára. Erőteljes fej, széles, lekerekített homlok. Stop jól látható. A fülek háromszög alakúak és a fej mellé simulnak. Nyaka elegáns, jó vonalú, lebernyegmentes, sörény nélküli. Háta egyenes, igen jó izomzatú, egyenes folytatása az ágyék és a far. Mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Mellső és hátulsó végtagjai párhuzamosak, egyenes állásúak és jó csontozatúak. Testén a szőrzet hosszú és enyhén hullámos és a test alakját követi, kevés az aljszőrzet. Hosszabb a szőrzet a mellkason, az elülső lábak és a combok hátsó felületén pedig zászlót alkot. Rövid a szőr a fejen és az elülső és hátulsó lábak elülső felületén. Farka hosszú, a csánk alá ér, de nem ér le a földig, mozgásban a farkát sarló alakban hordja, amit lelógó, dús szőr borít. A mozgása könnyed, elegáns tértölelő.

hovawart oldalról

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Három színvariációja van: fekete-rajzos: fekete alapszín barna jegyekkel (rajzokkal). A fejen a rajzolat az orrnyereg alatt kezdődik, és az ajkak sarkai körül a toroknyomig terjed. A szem feletti pontszerű jelölések jól láthatóak. A mellkason két szomszédos foltból áll, ami össze is érhet. Az elülső lábakon, oldalról nézve, a lábujjaktól a lábszárig terjednek a hátsó oldalon a könyökig ér. A hátsó lábakon oldalról nézve a csánk alatt széles csíkként, a csánk felett keskeny csíkként látható, amely a hátsó láb elülső oldalától a has aljáig terjed. A farok töve alatt is található barna jegy. A rajzolat minden területen jól körülhatárolt. A rajzos szín a leggyakoribb az egyedek körülbelül 60 %-a. Szőke: A szőrzet közepesen szőke, fényes, a has felé és a lábakon világosabbá válik. Néhány kis fehér folt a mellkason és néhány fehér szőr a lábujjakon és a farok hegyén elfogadható. A szemhéjak, az ajkak és a párnák pigmentációja fekete. A szőke az állomány 30 %-a. Fekete: fényes fekete szőrzet az egész testen, kis fehér mellfolt megengedett, ez a szín a legritkább kb. 10%.

hovawart kutyák ülnek egymás mellett

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Jelleme

A hovawart fejlett védő és küzdő ösztönnel rendelkezik, magabiztos és jó stressz tűrő. Közepes vérmérsékletű. Szaglása igen fejlett. Kiegyensúlyozott testalakulásának és a családhoz való erős ragaszkodásának köszönhetően kitűnő társ, őrző-védő, keresőkutya. A családban nem egyemberes, de teljesen tudatában van annak, kinél mit tehet meg, a gazdihoz és a családhoz nagyon ragaszkodó. Általában csendes kutya, mély ugatása elegendő ahhoz, hogy távol tartson a portától minden fenyegetőnek tűnő idegent. Mivel nem ugat ok nélkül, ha hallani lehet hangját, akkor valószínűleg jogos oka van erre. Nevelését már korán el kell kezdeni, és csak magabiztos, következetes gazdának ajánlott a tartása. Ellenkező esetben megmakacsolhatja magát, önfejűvé válhat és az ember fejére nőhet. Igen fiatalon hozzá kell szoktatni a fajtársaihoz, és más állatokhoz, mivel hajlamos lehet dominanciára. Egy megfelelő gazdi mellett azonban szófogadó és engedelmes társsá válik. Gyerekekkel jól tartható, türelmes és játékos, de természetesen a megfelelő felügyelet kell, ha nagyon kicsi a gyerek. A fekvőhelyét és ételét hajlamos nagyon védeni, erre a gyerekek esetében fokozottan kell ügyelni. 5-6 éves kora után mozgásigénye alábbhagy, higgadt házőrző karaktere mellé még bölccsé is válik, nyugodt, türelmes életstílusából nehezen mozdítják ki idegen kutyák vagy környezeti ingerek. Gazdáját nem csak folyamatosan szemmel kíséri, hanem valóban minden lépését követi.

őrző-védőző hovawart

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Kozmetikája, ápolása

Ápolása nem nehéz, szőrzetét nem kell, sőt nem szabad nyírni, aljszőrzetének rendszeres kifésülésére kell ügyelni. Egyéves korban van a legnagyobb fésülésre szükség, hiszen ekkor vedli le a fiatalkori bundát, ami lényegesen több aljszőrzettel rendelkezik, mint a végleges felnőtt szőrzet. A fülek mögött időnként ajánlott ellenőrizni, hogy van-e filcképződés, főleg a vedlési időszakban. Fésűvel, komolyabb csomó esetén ritkító ollóval gyorsan megszabadulhatunk az összegubancolódott szőrtől. Fürdetni szintén nem szükséges, bár vedlési időszakban könnyebb a dolgunk egy frissen fürdetett kutyabundával. Általában kedveli a vizet, szívesen fürdik természetes vizekben, jó úszó így a természetes vizek is karban tartják a bundáját. A karmokat időnként ellenőrizni kell, általában idősebb korban kell csak vágni. Ha a kutyának a hátsó lábain vannak „farkaskarmok” mivel ez az ujj nem ér le a földre, így ezeket folyamatosan kis kortól kezdve ellenőrizni és vágni kell. Fontos egész évben az [category~474~élősködők elleni] kezelés.

hovawart kölyökkutya játszik a vízben

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Tartási igényei, nevelése

Nagyon fontos már a tenyésztőnél is a szocializáció, amikor zajokkal, más kutyákkal és más emberekkel találkozik a pár hetes kölyök. Az új otthonba kerülés után is kiemelt szerepe van annak, hogy a kiskutyát minél több inger érje, pozitív benyomás a környezetről és más emberekről, állatokról. Fontos a kutyaóvoda és városi közlekedés megismerése is. Sokszor hallani a” fáradt kutya jó kutya” jelmondatot, ami annyiban igaz, hogy akkor talán kevésbé támad önálló ötlete, amivel leköti az energiáit és aminek a gazdák nem biztos, hogy örülnek. Későn érő fajta, 2-3 éves kor után válik igazán felnőtté ezt figyelembe kell venni nem szabad olyat elvárni, amire még nem áll készen. A legmegfelelőbb tartás, amikor lakásban és kertben egyaránt van, fontos minél többet legyen a családjával. Következetesség, türelem és sok empátia szükséges a neveléshez. A kemény edzés, erőltetés nem vezet a kívánt sikerhez. Fontos a bizalom megteremtése és fenntartása. Ha már a falkavezérről beszélünk: A Hovawart általában teszteli, hogy ki tölti be ezt a pozíciót. Itt nem lehet kompromisszumot kötni. Jutalmazással dicsérettel, közös játékkal lehet motiválni. A monotonitást nem kedveli. A kutyasport kiváló lehetőséget kínál a gazdiknak, hogy „együtt fejlődjenek” kutyájukkal. Teljesen mindegy, hogy a versenykutyás sportban vagy munkakutyának, nyomkövető vagy mentőkutyának, obedience, dog dancing vagy bármilyen más sportra oktatják, a hovawart mindenhol kamatoztatni tudja kifejezett munkakedvét és intelligenciáját, fontos megtalálni azt a sportot, ami örömet okoz a kutyának és gazdájának egyaránt. De kellően vidám és boldog kutya az a hovawart is, aki sokat kirándul a családdal és minden közös programban részt vehet.

tanuló mentőkutya

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Fajtabetegségek

 A viszonylag hosszú életű, egészséges kutyafajták közé tartozik. Kifejezetten fajtaspecifikus betegség nem jellemző rá. Megfelelő tartással és jó gének öröklésével akár 14 évig, vagy van pár példa még ennél is tovább élnek. Az átlagos életkor 12-14 év. A tenyésztésnél több szűrővizsgálatot is csináltatnak a tenyésztők, HD, ED, szem, DM szűrés, ezeket a vizsgálatokat a fajtaklubok ellenőrzik, és úgy kaphatnak engedélyt a tenyésztők a pároztatásra. A csípődiszplázia (HD) nem jellemző a fajtára, mert nagyon ügyelt az anyaország kezdetektől csak mentes (A) vagy majdnem mentes (B) kutyákkal lehet tenyészteni. A testfelépítésük alapján azért előfordulhat a gyomorcsavarodás és lépcsavarodás, ezekre ügyelni kell az etetésnél, pl. evés után a kutya ne ugráljon, szaladgáljon. Mint minden fajtánál itt is előfordulhat még a rákos megbetegedés, de nem jelentős számban. Idős kan kutyáknál a gégebénulás is jelentkezhet. Korunk problémái az allergia is előfordulhat, amit megfelelő táplálással lehet kivédeni. Nagyon fontos a kutya táplálásnál ne legyen túlsúlyos a kutya, fiatal kutyák esetében súlyos következményei lehetnek az elhízásnak. A fiatal kutyáknál a mozgatásra terhelésre is oda kell figyelni.

hovawart kölykök rohannak a fölúton

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Kinek ajánlott a fajta?

Olyan családba való hovawart, ahol társként tekintenek a kutyára és beveszik a mindennapi családi életbe. Fontos ne csak kerti dísz legyen, hanem faladatot is kapjon, lehet ez közös kirándulás, közös sport, és játék, fontos a rendszeres foglalkozás. A kölyök kiválasztásánál fontos ismerni a család milyen habitusú és milyen terveik vannak a kutyával, van-e tapasztalatuk kutyával és illik-e a kutya az adott családba. Lakásban csak abban az esetben tartható, ha biztosítani tudják a kutya mozgásigényét, de leginkább kertes házba javasolt. Nem javasolt nagyon elfoglalt és sokat utazó családnak, akik nem viszik magukkal a kutyát. Nem való olyannak, aki kennelben tartaná.

hovawartok

— Kép forrása : Pálné Tóth Erika a Pusztai-Pandur kennel tulajdonosának fotója

Erika Pálné Tóth

Mond el a véleményed

Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta

Itt találsz minket

Értesítések
Loading...
Loading...
Kosár
empty cart symbol

A kosarad jelenleg üres!

Nézz körül a termékek között

Vásárlás megkezdése
Profil
Loading...