Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Dávid Tímea vagyok a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tenyésztője. 2016-ban ismertem meg a fajtát és első látásra beleszerettem. Nem volt kérdés, hogy a későbbiekben tenyészteni szeretném őket. Az első Shibám Norton volt, akit még hobbi célra vásároltam. Vele indult el a Shiba iránti rajongásom. Második kutyámat Honey-t már tenyésztési szempontok alapján választottam, leginkább külső megjelenés alapján. Azonban a nagy fordulatot Sherry (Sakura) megérkezése hozta el számomra. Ő volt az első japán vérvonallal rendelkező szukám. Külleme, habitusa erősen különbözött Honey és Norton személyiségétől. Gyorsan rájöttem, hogy ez a vonal lesz az, amit kennelem képviselni fog a későbbiekben.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Ezt a felismerést lázas tanulmányozás, vérvonal elemzés, tenyésztési vonalak kutatása valamint genetikai összefüggések megismerése követte. Mindennap több órát képes voltam ezzel a tevékenységgel eltölteni éveken keresztül, amit számtalan Shibákkal kapcsolatos szakirodalom és webinárumon való részvétel egészített ki. A hirtelen jött rengeteg információ először útvesztést majd később már letisztult formában egyértelmű iránymutatást jelentett számomra. Ez azonban hosszú idő volt, azt gondolom, minden tudatos tenyésztőnek végig kell járnia ezt az utat ahhoz, hogy rátaláljon saját típusára. A kennel alapállományának bővítését már ezen felismerés alapján, tudatos választással állítottam össze, aminek köszönhetően ez évben a tenyészállományom két új taggal bővült. Ironnal, akinek vérvonala megtalálható a legjobb japán kennelekben, melyekben vezető tenyészkutyaként dolgoznak. Valamint Ranhiméval, aki szintén nagyon exkluzív japán vérvonallal rendelkezik. Az általa képviselt tenyészvonallal rajtam kívül jelenleg csak 2 európai tenyésztő rendelkezik. A Dami Nohosa Shiba Inu Kennel nem tartja a kutyákat kenneles rendszerben. Kutyáink házi kedvencként élnek velünk. Mindegyik kutyámmal minden nap külön foglalkozom, habitusuknak megfelelően. Ennek részét képezi a kutyánkénti 40 perc séta valamit az egyéni tréning is. A kennel neve egy mozaik szó, ami engem és az alap állományomat szimbolizálja. A Dami én vagyok a vezeték nevem első és a kereszt nevem utolsó két betűje, a Nohosa pedig Norton, Honey és Sakura első két betűjéből lett.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
A Shiba Inu Japánból származik, kicsi, erős, dupla szőrű, hegyes fülű kutya, rókaszerű megjelenéssel. Egy kiváló vadászkutya, akinek ősei Japán hegyvidéki régióinak legkeményebb túlélői voltak. Eredetileg szarvas, vaddisznó és apró állatok vadászatára használták, mivel rendkívül mozgékonyak és gyorsak voltak az ember által megközelíthetetlen helyeken. A Shiba Inu nevet először az 1920-as években használták a fajta azonosítására.
Az „Inu” kutyát jelent, de a „Shiba” fordítása változó:
Jelentheti a Shiba élőhelyén őshonos bozótos növény színét
Utalhat magára a bozótos növényre
Illetve a Shiba régi fordításban kicsi, tehát jelenthet kicsi kutyát is
Így a Shiba Inu-t „bozótkutyának” vagy „kis kutyának” fordítják. A japán őshonos fajták legkisebb tagja.
— Kép forrása : shibaplanet.com
Tragikus módon a második világháború alatti bombázás sok Shiba Inu halálát okozta Japánban. A fajta megőrzése érdekében tenyésztési programokat vezetettek be a Japánban az őshonos kutyák védelmére. Kezdetben háromféle Shiba Inu kutya létezett; San-in, Mino és Shinso. A háború és a járványok azonban túl sok kutyát öltek meg ahhoz, hogy az egyes törzseket külön-külön megőrizzék. Ezért a fajta megőrzése érdekében a japánok mindhárom vonalat együtt tenyésztették, hogy létrehozzák a mai fajtát.
— Kép forrása : shibapedigree.com
1948-ban született Naka Go, aki a modern Shiba létrejöttét és majdnem tönkremenetelét okozta. Naka nagyon kifinomult kutya volt a maga idején. 15 évet élt és nagyon termékeny ménes kutya lett. Naka Go-t pároztatták saját anyjával, lányaival és ezek utódait egymással is. Ez a legmagasabb intenzitású beltenyésztés volt amit el lehet képzelni, ami csökkent termékenységet, vitalitást, kis méretet, csökkenő élettartamot és születési rendellenességeket eredményezett. Ezért új keresztezésre/ vérvonalra volt szükség, mert a fajtát az összeomlás veszélye fenyegette. Így tenyésztésbe vontak olyan kis termetű hegyi szukákat akik nem rendelkeztek törzskönyvvel. Méret és erőnlét alapján választották ki őket nem pedig a fajtához tartozó származásuk miatt. Ez a folyamat vezetett a Korotama vonal kialakulásához. Korotama két Ehiméből származó szülő párosításából született, fekete-barna erősen pintós kutya volt. A pinto egy nemkívánatos színhiba a japán kutyafajtákban és már Korotama idején is annak számított de a tenyésztők ennek ellenére használták és milyen szerencse, hogy megvolt a bölcsességük hozzá, hiszen Korotama révén a fajta megmenekült. Korotama két lánya ( Michime és Tamahime) hozzájárult ahhoz, hogy ma gyönyörű Shibáink vannak és általuk alakultak ki a legfontosabb vonalak mint pl. Beniryuu, Tetsuarashi, Toyonishiki, Kotetsu … Az első japán fajtastandard, a Nippo Standard volt (Nihon Ken Hozonkai), ami 1934-ben jelent meg. A japánok nagyon büszkék a Shiba Inura, ezért a fajtát 1936-ban nemzeti kincsnek nyilvánították.
Forrás: My first shiba inu, Historical dogs from East Asia
A Shiba egy nagyon arányos kutya, magasság-hossz aránya hímeknél 10-11, nőstényeknél 10-12. A kanok magassága 38-41 cm a szukáké 35-38 cm. Testsúlyuk 8-14 kg között mozog. Szőrzetük kétrétegű: a fedőszőrzet kemény, érdes tapintású, aljszőrzetük puha és sűrű. Rókás szerű arcukat, fülüket és lábaikat rövid, egyenes szőr borítja. Marjukon a védőszőrzet 4-5 cm, farok szőrzetük valamivel hosszabb. Három elismert szőrszín létezik: vörös, fekete és szezám. Alkalmanként fehér (vagy krémszínű) egyedek is születnek, amelyek törzskönyvezhetőek, de nem tenyészthetőek, kiállításokon nem nevezhetőek. Minden kutyának rendelkeznie kell „urajiro”-val, amely fehér vagy krémszínű jelzés a lábakon, a hason, a mellkason, valamint az arc és a farok egy részén. Farkuk jellegzetessége, hogy felkunkorodó ez lehet szimpla vagy dupla kunkor vagy sarló alakban a hátukra hajló.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Fontos már itt az elején megjegyeznem, hogy egy Shiba gazdájának lenni nem csak a kutyával való együttélést jelent, hanem egy életformát is. Sokan úgy tekintenek rájuk mint aranyos, gyengéd plüss mackóra. De a Shiba nem játék. Nagyon élénk kis kutyák, egyedülálló tulajdonságokkal. Mindegyik egyéni személyiség, de vannak olyan sajátosságok, amelyeket a fajtára jellemzőnek tekinthetünk.
Mottójuk: Ami az enyém, az az enyém! Ami a tiéd, az az enyém is!”.
Aranyos megjelenésük ellenére az erős vadász ösztöne magyarázhatja függetlenségüket, mozgékonyságukat és éberségüket. Ha valaki egy klasszikus ragaszkodó, játékos kutyát keres, az nagyot fog csalódni. Nem tartoznak a bújós, hízelgős kutyák közé, nem várják el, hogy állandóan ajnározzák őket. Idegenekkel szemben gyakran bizalmatlanok, más kutyafajtákkal szemben tartózkodóak. Hajlamosak a magányosságra és többnyire csendes kutyák. Azonban függetlenségük ellenére erős kötelékeket alakíthatnak ki gazdáikkal. Sok aspektusból hasonlítanak a macskákra, hiszen rendkívül igényesek és tiszták magukkal szemben és csak akkor követelnek figyelmet, ha jól esik nekik. Ösztönösen kerülik a vizet és a pocsolyákat, nyalogatják, tisztítgatják magukat és egymást és helyből képesek felugrani az asztalra. Az agresszió nem alap tulajdonságuk, de előfordulhat felelőtlen tenyészetből származó és nem megfelelően szocializált kutyák estén. Nagyon előnyös jellemvonásuk, hogy nincs kutya szaguk. Éberségüknek köszönhetően nagyon jó jelzőkutyák és csak akkor ugatnak, ha okuk van rá. Már 5 hetes koruktól szobatiszták. Felnőtt korukra gyakran kert tisztává válnak, tehát dolgukat saját mozgásterületükön belül nem végzik el. Gyerekekkel való kapcsolatuk gyerek és kutya függő. Egyesek jól kijönnek a gyerekekkel, mások kevésbé. Főleg a gyerekek hirtelen mozdulatai és sikoltozása okozhat problémát, de ha megtanítjuk a gyerekeket a kutyákkal való helyes viselkedésre, akkor zökkenőmentesé válhat a kapcsolatuk. Általában nem okoz gondot a más állatokkal való együttélés. Macskákkal is remekül elvannak. Azonban az összeszoktatás akkor lesz sikeres, ha már kis korban megfelelően szocializáljuk őket. Nagyobb kihívást jelenthet az összeszoktatás azoknál a kutyáknák, akikben erősebb a vadászösztön, agresszívak vagy nem rendelkeznek stabil idegrendszerrel. A két utóbbi leginkább nem megfelelő tenyészetből való vásárlás esetén fordulhat elő, ahol nem fordítanak megfelelő figyelmet a szelekcióra a tenyésztés során. Lakásban és kertes házban is tarthatóak, mivel csendesek, tiszták, nincs kutyaszaguk, szeretik a kényelmet és belátható ideig egyedül hagyhatóak, nincs túlzott energia igényük, azonban mindkét esetben napi egy nagy séta, ami minimum 1-1,5 óra kihagyhatatlan. Lakásban való tartás esetén a nagy séta mellett további 2-3 egészségügyi séta javasolt. Azonban nem ajánlott lakásban való tartásra az agresszív, hiperaktív vagy szeparációs szorongással küzdő egyed.
A japánok, természetük meghatározására három szót használnak, amelyekkel egy igazi Shibának rendelkeznie kell. Ezek:
Kan'i / erős lélek bátorság és merészség, nyugalommal és mentális erővel kombinálva
Ryosei / jó természet szelíd természet, nem félénk és nem agresszív, hűséges és támogató a gazdájához, mindig független.
Soboku / nem lefordítható tiszta szépség és kifinomult elegancia, emlékeztetve primitív eredetére
Egyedi jellemzőik közé tartozik a Shiba sikoly, ami egy hangos magas hangú kiáltás, amit nem tetszésük, szorongásuk, félelmük kifejezésére használnak. Megfigyelhető köröm vágáskor illetve orvosi rendelőben. Akkor is sikoltoznak, amikor boldogok vagy izgatottak, ezt úgynevezett repülő fül és széles mosoly is kísérheti. Ide sorolnám még a séta stopot is, amikor önhatalmúlag eldöntik, hogy ők márpedig egy tapodtat sem mennek tovább vagy épp nem arra szeretnének haladni amerre a gazdi gondolja. Ez a döntés általában a legkényelmetlenebb helyzetben képesek meghozni, mint például egy gyalogos átkelő közepén. Nagy szabaduló művészek. Szökési hajlandóságuk erős. Képesek egy több méter magas kerítésen is átmászni, ha nekik úgy tartja kedvük, ezért fontos biztonságos körülmények kialakítása. Az ivaros egyedeket ivarzási időben felelőtlenség szabadon engedni, mert ilyenkor erős ösztönük miatt megszűnik a kontroll és még egy engedelmes egyed is behívhatatlanná válik.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Nagyon sokoldalú kutyák – sokkal inkább, mint gondolnánk róluk. Intelligenciájukat régóta felismerték, de nem feltétlenül használják ki teljesen. Nagyon jól teljesítenek: rallyban és agilityben, coursingben, flyballban és nyomkövetésben valamit jól használhatóak terápiás kutyaként is. Szóval szinte minden kutyasportban megtalálhatóak. Természetük mindig független és kihívásokkal teli lesz, de ez csak azért van, mert nagyon okosak. Rendkívül alkalmazkodó és kreatív fajta, aki szereti, ha szellemileg és fizikailag kihívásokkal szembesülhet.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
A bundája az egyik legcsodálatosabb ékköve. Dupla szőrzetű kutyafajta. Évente kétszer vedlik általában tavasszal és ősszel. A sűrű aljszőrzet szigetelőként működik és fontos szerepet játszik a kutya hőháztartásának fenntartásában, hiszen a kutyát télen melegen, nyáron hűvösen tartja, ezért a szőrét nyírni szigorúan tilos. A fedő szőrzet, nedvesség és portaszító szerepet tölt be. Ezen kívül segít megvédeni kutyája bőrét a leégéstől és a rovaroktól. Szőrzete nem igényel mindennapi ápolást.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Elegendő bizonyos időközönként jó minőségű termékkel megfürdetni, hogy mentesítsük a koszolódástól, baktériumoktól kórokozóktól. Ha a fürdetés gyakori, akkor a sampon mellett balzsamot is érdemes használni. Nagyon fontos, hogy nem szabad meleg vízzel fürdetni és szárítani, kivéve vedlés idején, mivel a meleg víztől az aljszőrzet azonnal kihullik. Egy rendesen lemozgatott kutyának nincs szüksége karomvágásra sem, hiszen azt lekoptatja, ellenkező esetben a megnövekedett karmokat vágni kell.
Annak ellenére, hogy rendkívül intelligensek és nagyszerű megfigyelők, némi kitartásra van szükség a képzésükhöz. Arról ismertek, hogy erős akaratúak, ami azt jelenti, hogy valamire kényszeríteni őket ritkán sikerül, ez nem csoda, hiszen genetikai vizsgálatok alapján a Shibák állnak legközelebb a farkashoz. Szocializációjuk és tréningjük normális esetben már a tenyészőknél elkezdődik. Erős ősi ösztöneik és primitív mivoltuk miatt az ellés során nincs szükség emberi segítségre, beavatkozásra egészen a kiskutyák 3 hetes koráig. Egy jó tenyésztő hagyja, hogy az anyakutya ösztönösen gondozza kicsinyeit. Azonban 3 hetes kortól elkezdődhet az emberi érintéshez való szoktatás. Azok a kiskutyák, akikkel a tenyésztő megfelelően foglalkozik sokkal nyitottabbak lesznek az emberek irányába, mint elhanyagoltabb társaik. Már a tenyésztőnél megkezdődik a kiskutya hangokhoz, szagokhoz, házirendhez, játékokhoz, nyakörvhöz való szoktatása. Az újdonsült gazdiknak nagyon következetesnek kell lenniük és ki kell alakítani a kiskutya napirendjét, amit lehetőleg pontosan be kell tartani. Etetés, séta, játék idő betartása. Valamint minél hamarabb el kell kezdeni a szocializációt (póráz, helyek, hangok, más élőlények, emberek) és a tréningezést, kiemelt figyelmet kell fordítva a behívás elsajátítására. Bár egy igen makacs, öntörvényű fajtáról beszélünk, ami bizonyos esetekben nagyon megnehezíti a képzések gyors sikerét, általában jutalomfalattal és játékokkal nagyon jól motiválhatóak. Kellő kitartással és türelemmel, a hebrencs kis ördögökből 1-1,5 éves korukra nyugodtabb, együttműködőbb társsá válhatnak.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Fajtaként méltán nevezhető erős, egészséges kutyának, bírja a kinti élet zordságát és élvezik a lakás kényelmét. Macskaszerű mozgékonyságuk és rugalmasságuk sérülésállóságot biztosít. Mindezek ellenére vannak olyan örökletes hibái, amelyeket minden megbízható tenyésztő szűr a tenyészállományában.
A fent felsorolt jellemzők miatt elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik a kihívásokat, úgy érzik, hogy kellő türelemmel és megértéssel tudják kezelni ezt a fajtát megfelelő határozottsággal és következetességgel. Tiszteletben kell tartani függetlenségüket és szabadságvágyukat, ha boldognak akarjuk látni őket. Ez kezdetben elég sok bosszúságot fog okozni, de ha megtaláljuk az arany középutat, akkor kellemes társat kapunk cserébe. Bár nem tartozik a magas energiaszintű kutyák közé, mindenképpen aktív, sportos családoknak, pároknak ajánlanám elsősorban, akik kellő időt és figyelmet tudnak rá fordítani. Ezt a fajtát le kell mozgatni minden nap, nem csak fizikailag, hanem szellemileg is, különben „megbosszulják” ennek hiányát. Kérdés szokott lenni, hogy kant vagy nőstényt ajánlok első választásnak. A nőstények általában zárkózottabbak, nyugodtabbak és tisztábbak, míg a kanok barátságosabbak, aktívabbak és érdeklődőbbek az idegenekkel szemben, de nagyobb rombolást is tudnak rendezni a lakásban, illetve serdülőkorban szinte mindent jelölgetnek. Első kutyának én talán jobbnak tartom a kant.
— Kép forrása : Dávid Tímea a Dami Nohosa Shiba Inu Kennel tulajdonosának fotója
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta