Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Miért az uszkár?
Your Wonder of Gottardo "Angie". Vele kezdődött minden. Ez a fekete közép uszkár, mint valami tornádó robbant be az életünkbe 1997-ben. Végigsöpört mindenen: a lakáson, rajtunk, és felforgatott mindent, a kutyákról, a kutyázásról addig alkotott képemet is. Rajta tanultam kiállításra uszkárt nyírni, esténként egymás kezéből szedtük ki a pórázt, miközben mi a kiállítási felvezetést tanultuk, neki pedig a ringben való viselkedést, mozgást tanítottuk. Az eredmény nem maradt el. Számos győzelem fűződik az ő nevéhez. A Devil's Advocate kennelt 1999-ben alapítottuk, és ebben az évben született meg az első alom, melyből egy kan , Astor From The Devil's Advocate a kennelünkben maradt. 2000-
ben került hozzánk az első barna közép uszkár szukánk, Coquette Apollinaire Allegra "Kobold". Kobold sikerei még Angie-ét is túlszárnyalták, de Astor sem maradt le anyja mögött. Ebből a párosításból született 4 kölyökből 3 járt kiállításra, és olyan eredményeket zsebeltek be, amiről álmodni sem mertem. Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy egy neves lengyel tenyésztő is minket választott és ebből az alomból vásárolt kutyát, míg a másik kölyök uszkár egy új magyar tenyészet alapító szukája lett. Az elmúlt 2 évtizedben több győztes kutya tenyésztője és/vagy tulajdonosa voltam. Kutyáink eredményei között nemzetközi győztes, fajta győztes, csoport helyezett/győztes, kiállítás legszebb
kutyáinak egyike, több ország nemzeti, nemzetközi szépség bajnok címek találhatóak. Vannak azonban, amelyek kutyaiskolákban jeleskedtek. Aux Yeux Noirs Smilley a kiállítási eredményei mellett BH 1 engedelmességi vizsgát tett, és kölykei között is akadtak, akik nagyon jól szerepeltek kiképzésen, vagy sportban. Tenyésztői munkánk során nemcsak a küllemre, de az egészségre is figyelünk. Uszkár kutyáink egészségügyileg szűrtek, kölykeink törzskönyvvel, koruknak megfelelő oltásokkal, szerződéssel kerülnek új családjukhoz, akikkel a kapcsolatot szívesen tartjuk a későbbiekben is.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Az uszkár eredete meglehetősen messzire nyúlik vissza. Kialakulásában vízi vadász kutyák is szerepet játszottak. Ilyen típusú kutyák már ókori görög, és római ábrázolásokon is láthatóak. Az 1500-as években Angliában, Oroszországban, Németországban az uszkárokat vadászkutyaként használták, míg Franciaországban őrző-védő feladatokat is ellátott, sőt, a Napóleoni háborúkban is szolgáltak.
— Kép forrása : akc.org
Az uszkárok a flamand, holland, német festők képein is megjelennek. Népszerűsége a barokk és rokokó idején egyre növekszik. A franciák Caniche, az angolok French Poodle néven emlegetik. Már ekkor három uszkár méretet (óriás, közép, törpe) különböztetnek meg, és két szőrtípust, a göndört, és a zsinórost említik. Az első klub Németországban alakult 1902-ben, az első francia klub 1923-ban. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) 1936-ban francia fajtának ismerte el az uszkárt. Ekkor még csak három szín elfogadott, a fekete, a barna, és a fehér. Az ezüst és az apricot színeket, valamint a toy méretet csak jóval később jegyezték be, mint hivatalos színeket, méretet. Az uszkár kizárólag egyszínű lehet, azonban az elmúlt évtizedekben megjelentek a harlekin (fekete-fehér), és a black and tan (fekete-cser) színváltozatok. Ezek elsősorban Németországban váltak kedvelté. Annak ellenére, hogy az uszkár ezen változatainak szerelmesei szervezett, kitartó tenyésztői munkát végeztek, nem sikerült új színváltozatként elismertetni, viszont hosszú évek fáradozásának eredményeként ma már az FCI az uszkártól teljesen elkülönülő fajtaként Le Chien Pluricolore a Poil Frise néven jegyzi.
— Kép forrása : pinterest.com
Az uszkár megjelenése
Sportos, elegáns, nemes megjelenés jellemzi. Anatomiája minden túlzástól mentes. A törzs hossza hajszálnyival meghaladja a marmagasságot. Az uszkár feje elegáns, nemes, nem lehet sem túl finom, sem túl durva. Száraz, lebernyegektől mentes. Szeme mandula formájú, a stop magasságában helyeződik el. Az uszkár füle lelógó, fejhez simuló, vége lekerekített, minimum a szájzugig ér. Harapása ollós, kívánatos a komplett fogazat, de mérettől függően, a standardban meghatározott fogak hiánya megengedett. A nyak keresztmetszete ovális, hossza a fej hosszával egyező. Az uszkár a fejét magasan tartja. Harmonikus, rövid hát jellemzi, hasa enyhén felhúzott, mellkasa könyékig ér. A lábállások szabályosak, a szögelések határozottak. A mancsok picik, boltozatos lábujjakkal. Farkát magasan hordja, hiba a kunkorodó, vagy a hát vonala alá hajló farok. Mozgása elegáns, könnyed. Az uszkár szőre gyapjas, vagy zsinóros, rendszeres ápolást, nyírást igényel. Színe egyszínű, fehér, fekete, barna, ezüst,
vagy fawn. A Nemzetközi Kinológiai Szövetség 4 méretet ismer el: óriás: 45-62 cm, közép: 35-45 cm, törpe: 28-35 cm, toy: 28-24 cm.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Azt tartják az uszkár a kutyavilág bohóca, de szerintem annál jóval több. Eleven, játékos, kíváncsi ,"minden lében kanál" természete, hatalmas intelligenciája, tanulékonysága nagyon jó alap szinte bármilyen munkához. Az uszkár nem véletlenül kedvelt, mint terápiás, vagy segítő kutya, de remekül megállja a helyét, akkor is, ha szarvasgombát kell keresni. Az uszkár a sportokban is jeleskedik, az agility pályák sztárja, egyes egyedek még a terelésben is ügyeskednek. Bár imád mozogni, túrázni, képes órákon át lustálkodni is, hogy aztán amikor "idő van", teljes lendülettel vesse bele magát az életbe. Jól alkalmazkodó természetének köszönhetően az uszkár jól tartható más állatokkal. Az uszkár remek társa gyerekeknek, viszont figyelembe kell venni, hogy a kisebb méretek sérülékenyebbek, így nem biztos, hogy pici gyermek mellé egy törpe, vagy toy méret a legjobb választás.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Az uszkár kozmetikai igénye kifejezetten nagy. A fajtára jellemző, elfogadott nyírásmódokat a standard tartalmazza. A kedvtelésből tartott uszkároknál ezekből a modern, és a skandináv fazon a legkedveltebb. Javasolt uszkár fajtaspecialista kozmetikust keresni hozzá, aki 4-8 hetente fürdeti, nyírja. Természetesen két kozmetika között otthon is ápolni kell. Az uszkár a szőrét nem hullajtja, ellenben csomósodik, ezért fontos a szakszerű fésülés, amihez bontókefe és fésülést könnyítő spray ajánlott. Professzionális kozmetikumokkal megfelelő tudással akár 1-2 hetente is fürdethető. Figyelni kell még a karmok, és a fülek állapotára is. Az uszkár füle belül szőrös, ezt rendszeresen el kell távolítani (kiszedni), vagy kutyakozmetikussal eltávolíttatni. Logó fülű fajtaként a fül rendszeres tisztítása, ellenőrzése is fontos, mivel gombásodásra, atkásodásra hajlamos lehet. Egyes kozmetikák már szájápolást is végeznek, ezért érdemes hozzászoktatni a fogápoláshoz az esetleges fogkőképződést megakadályozása érdekében.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Az uszkár tanulékonyságának, alkalmazkodóképességének köszönhetően jól nevelhető, így első kutyának is jó választás. Fontos azonban, hogy a személyiségünkhöz passzoló kölyköt válasszunk, mert vannak vagányabb , önállóbb kutyák, akik pontosan a magas intelligenciájuknak, rafináltságuknak köszönhetően elég jó önérvényesítéssel rendelkeznek. Az uszkárok finom lelkű kutyák, a durva bánásmódot, agresszív viselkedést nem bírják, határozottsággal, következetességgel, pozitív megerősítéssel nagyon jól nevelhetők. Bár nagyon sok uszkárt csak családi kedvencként tartanak, fontosnak tartom a korai szocializációt, a velük való aktív foglalkozást, kutyaiskolát. Kutyaiskolából az az ideális a számukra, ahol kellően sokszínű, mozgalmas a foglalkozás. Miután az uszkár gyorsan tanul, ugyanazon feladat sokszori ismétlése unalmassá válhat a számára.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Az uszkár alapvetően egészséges fajta. A tenyésztési szabályzat mérettől függően a csípőízületi diszplázia, a patella luxatio és a PRA szűrését írja elő. A PRA genetikai szűrése óta már nemcsak arról kapunk képet, hogy az adott kutya mutatja-e a betegség tüneteit, hanem arról is, hogy hordozza-e egyáltalán a betegséget okozó gént. Ezzel a betegség megjelenése a fajtában gyakorlatilag megszűnt. Az ízületi degenerációk genetikai hátterűek, de a tartási körülmények is befolyásolják megjelenésük súlyosságát. Éppen ezért fontos, a szakszerű tartás, különösen a fejlődési időszakban. Epilepszia előfordulhat, de szerencsére ritka. Egyes egyedeknél előfordulhat allergia(étel , pollen, fém), de szerencsére ez is ritka. Amire azonban figyelni kell, az a fülük, és a fogaik. Mindamellett, hogy lógó fülű fajtaként a hallójárat nem nagyon szellőzik, tovább ront a helyzeten, hogy a hallójárat szőrrel borított, ezért azt rendszeresen el kell távolítani. A nem megfelelően gondozott fül remek talajt teremt a gomba, és atka elszaporodására. A fogak fogkövesedésre hajlamosak, így fontos, hogy hozzászoktassuk a rendszeres fogápoláshoz.
— Kép forrása : Biró Anita a Devil's Advocate kennel tulajdonosának fotója
Az uszkár remek családi kutya. Nagyon jó társa gyerekeknek, de akár aktív időseknek is. Miután szereti a mozgalmas, izgalmas életet, és maga a kutya is élénk, vidám, eleven, nem ajánlom, azoknak, akik nem szeretik maguk körül ezt a fajta temperamentumot. Ez a fajta rendkívül szoros kapcsolatban él az emberrel, igényli a társaságot. Az uszkár nem tartható kennelben, udvaron. Ugyanakkor szeret sétálni, túrázni, más kutyákkal "bandázni", és persze mindent amit a gazdival közösen lehet csinálni.
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta