Élvezd ki a feltöltéssel járó kiváltságokat!
Szilvási Tamásnak hívnak, a Starry Gold kennelt 2009 ben alapítottam, feleségemmel. 2005- ben hoztam első Golden retrieveremet, Zénót. Mondanom sem kell azonnal levett mindenkit a lábáról a tekintetével. Akkor még nem gondoltuk, hogy komolyabban is szeretnék a fajtával foglalkozni, de az akkor kétéves Dániel kisfiam mellé mindenképpen szerettünk volna hozni egy kutyát, akit igazi társnak, pajtinak tekinthet. Ami fontos volt, hogy gyerek szerető, figyelmes, odaadó, hűséges, és persze kedves megjelenésű kutya legyen. Több kutya fajtát is megnéztünk, végül a Labrador és a Golden retriever maradt a listán, ezt követően közös megegyezés alapján a Golden retriever maradt, akit beengedtünk a családunkba. Zénóval és az őt követő Csengével, sok mindent megtanultunk a fajtával kapcsolatosan és nagyon jó érzés volt amit adtak számunkra. Állandó figyelem óvatosság, családtagjainkkal szembeni odaadó szeretet, és még sok leírhatatlan dolog, amit egy ilyen kutya nyújtani tud. Mindig büszkén sétáltunk velük így is jutottam el a kiállításokig, ahol a mai napig büszkén mutatom be a kutyáimat. A fajtairánti szeretet, késztetett arra, hogy komolyabban is elkezdjünk foglalkozni ezekkel a kutyákkal. A kutyák egy életformává váltak a családunk számára! Az egész család a kutyákhoz formálódot! 2009 ben megalapítottuk a Starry Gold kennetl. Rickyt már tudatosabban választottam, figyeltem a sikeres tenyészeteket, hogy nekem is legyen egy olyan kutyám, akivel boldogan mehetek a kiállításokra. A híres szülők mellett, elengedhetetlen volt az, hogy a szülők a fajtára előírt betegségekre szűrve, illetve mentesek legyenek. Erre a mai napig is maximálisan figyelünk. A jó tenyésztés alapja az egészség, és a jó idegrendszer! Felelősségteljesen csak akkor tudunk kiskutyát tovább adni, ha a szülők mindennek megfelelnek és stabil idegrendszerrel rendelkeznek. A kiállítási eredmények, ezek után jönnek. A kiállítás a hobbink á vált, szívesen szeretünk járni és sok kutyás barátunk lett. Nagyon jó hétvégéket szoktunk eltölteni együtt, sikerekben vagy épp nem, de ami a lényeg mindig boldogan! A kikerült kutyáink által, nagyon sok kedves családot ismerhettünk meg, akikkel családi viszonyt ápolunk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy bármi is történjen a tőlünk kikerült kiskutyával, mindig mi legyünk az elsők, akit megkeresnek, Ismeretségeink által sokkal gyorsabban útba tudjuk igazítani a gazdikat ahelyett, hogy felesleges köröket futnának. A legnagyobb öröm számunkra, amikor boldogan hívnak, írnak, hogy milyen okos, mennyire szép, milyen jó egészségnek örvend a tőlünk kikerült kutya! Megváltozott az életük, boldog az egész család!
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
A fajta Nagy-Britanniában alakult ki az 1800-as évek közepén (1868). Általános vélemény, hogy a golden retriever kialakulásában a mára már kihalt Tweed Water spániel, az újfundlandi, az ír szetter és a különféle vízi spánielek játszottak szerepet. A fajta megalkotója Lord Tweedmouth (Sir Dudley Marjoribanks), birtoka Skóciában Loch Ness közelében lévő Guisachanban, Tomich falu mellett volt. Az egykori épület és birtok a fajta “bölcsője”, ahová évente sok-sok tulajdonos és tenyésztő ellátogat, pusztán azért, hogy magába szívja azt a levegőt, ahonnan a számára annyira fontos társ származik. Az egykor pompás épület helyén ma már csak romok vannak, mégis vonzó helyszín számukra.
— Kép forrása : exceptthekylesandwesternisles.blogspot.com
Mintha valami különleges kisugárzása lenne a helynek, ami ilyen erővel hat a fajta szerelmeseire. 100 év, 222 golden. Hogy mennyire elkötelezett, megszállott kutyásokról van szó, azt talán jól bizonyítja, hogy európai országokon túl még Ausztráliából, Új-Zélandról, Amerikából, Japánból és Dél-Afrikából is érkeztek goldenesek az eseményre, miközben a skót felföld még tőlünk is 2700 km a Google szerint és kb. 25 óra autóval, ha nem pihenünk.
— Kép forrása : retriverklub.hu
Már a korábbi években kialakult a hagyomány, hogy az épület előtt összegyűlve közös képet készítenek, ahol több száz (ezúttal pontosan 222) kutya és gazdi “pózol”, ezzel is emléket állítva egy csodálatos fajta megteremtőjének. Sok mindent elárul egy fajtáról, hogy ennyi kutya minden gond nélkül megfér egymással, akár kis helyen is. Vagyis a Lord álma, célja valóra vált! 2013 ráadásul különleges is volt a golden retrieveresek szempontjából, hiszen az angliai ős klub 2013-ban ünnepelte 100 éves fennállását (az egyszerűség kedvéért 1913-ban alapították meg), és ennek keretében július közepén több napos rendezvénysorozat tette az évfordulót még emlékezetesebbé. Kiállítások (nem csak kutya, hanem a fajtához kapcsolódó fotók, festmények, “ereklyék” is megtekinthetőek voltak), munkaversenyek, vicces skót sportversenyek, majd zárásként piknik és még egy kiállítás Guisachan-ban, ez volt a menetrend. Lord Tweedmouth célja az volt, hogy egy olyan fajtát tenyésszen ki, amely hűséges, kedves, igazi családi kutya, de ha kell, lelkes és energikus, szereti a vizet, és képes az elejtett (apró)vadak megkeresésére, visszahozására, apportozására a legmostohább időjárási viszonyok között is. Ebből elképzelésből született meg a Golden retriever, amely nagy lelkesedéssel apportírozza például a vízimadarakat (vadkacsa) vagy más apróvadakat (fácán, fürj, szalonka, nyúl, róka).
Első kutyáját Nous-nak (Bölcsesség) hívták, az alom egyetlen sárga színű kölyke volt. Őt 1865-ben vette meg Brightonban egy foltozóvargától. Nous kiválóan dolgozott a vadászatokon, kitűnően teljesített szárazföldön és vízen egyaránt. Három évvel később érkezett hozzá Belle, a liver tweed vízi spániel. Nagyon kedvelt fajta volt a vadászok körében, intelligens, szívós, kitartó, bátor kutya, hosszú éveken át használták őket a Brit tengerpartokon. A fajta sajnos mára kihalt, pedig igen nagy kincset jelentett. 1868-ban született az első alom Belletől és Noustól, négy sárga szukának adott életet Belle, akik az Ada, Primrose, Crocus és Cowslip nevet kapták. Primroset és Cowslipt megtartotta, majd a következő huszonegy évben (1868-1889), tervszerű vonaltenyésztéssel használta őket külső keresztezésekkel. Ada az unokaöccséhez került és az Ilchester-féle Melbury golden retriever kennel alapítószukája lett. Az utolsó alom 1889-ben született, két sárga szuka, Prim és Rose, akiknek a vérvonala négy generációra visszakereshető. Lord Tweedmouth 1894-ben hunyt el, de a kutyák tenyésztése folytatódott.
— Kép forrása : retriverklub.hu
Sokan tettek még azért, hogy a Golden retriever az lehessen, ami, aki. Például Lord Harcourt aki rendszeres látogatója volt a birtoknak. Vásárolt egy szukát Prim és Rose leszármazottjaiból, aki a Harcourt kennel alapítószukája lett. Az az első golden retrievert 1903-ban flat-coats goldenként regisztrálta az angol Kennel Club, és Lord Harcourt kutyái voltak az elsők akik kiállításon szerepeltek 1908-ban, az Eystal Palaceban megrendezett kiállításon, akkor még el nem ismert fajtaként. Úgy tartják, hogy a golden retrieverek Észak-Amerikába már az 1890-es években eljutottak, de kiállításon még itt sem szerepeltek, csak később az 1920-as években. Az első években itt is elsősorban vadászatra használták őket. Winifred Charlesworth első kutya egy törzskönyv nélküli szuka volt, Normanby Beauty, akit 1906-ban vett. Őt fedeztette Culham Bassal, aki a Harcourt kennel legelső és leghíresebb kutyája volt.
— Kép forrása : en.wikipedia.org
Innentől Mrs Charlesworth is csatlakozott Harcourthoz a kiállításokon (bár külön osztály még nem volt számukra), 1909-ben nyolc, majd rá egy évre tíz flat-coats golden jelent meg a Cruftson. 1912-ben nyert meg egy field trialt először golden, 1913-ban már önálló fajtaként is elismerték. Először, mint retriever (arany és sárga), majd 1920-tól már mint Golden retriever. Mrs. Charlesworth haláláig a Golden retriever fajta kialakításának meghatározó alakja volt, eredetileg Normanby nevű kennele egy elírás folytán Noranbyra módosult. Halála, 1954 óta a golden retriever fajta gyökerestül megváltozott. Eleinte csak a sötétebb egyedeket preferálták, később engedélyezték a világosabb változatokat, az elmúlt évtizedekben pedig nagyon divatos lett a ma olyan gyakran látott igazán világos színváltozat. A fajta ma rendkívül népszerű. A kedves tekintet, sötét szemek, és szinte mindig csóválja a farkát. Egy jól nevelt egyed szelíd, kedves, család és gyerek szerető, hűséges, boldog, magabiztos. A tenyésztőknek sikerült megtartani a fajta sport ösztöneit, de elősegítették egy kiváló show kutya kialakulását is. Emellett továbbra is könnyen kezelhető és rendkívül jól képezhető. Kiváló eredmények érhetőek el vele akár, mint vakvezető vagy terápiás kutya, de számtalan más területen is megállja a helyét.
Figyelemre méltó, határozott, egyben elegáns megjelenésű fajta. Elsődlegesnek kiemelném, az első benyomást az arckifejezést. Ez mindent elárul! Golden retriever, egy nagyon szép fejformával rendelkező kutya, aminek szépen tűzöttek a fülei, a sötétbarna szemében minden jóság bele van írva, amit csak el lehet róla képzelni. Nagyon szép testarányokkal rendelkezik, feszes egyenes hátvonal, jól tűzött vízszintesen hordott farok, erőteljes mellkas, jó első és hátsó szögelések, egyenes végtagok. Nagyon szép úgynevezett macska mancsok. Nagyon jó minőségű a fajtára jellemző dupla szőrzet. A Golden retriever a krémtől a sötét aranyig minden szín változatban megtalálható.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
Általános megjelenés: szimmetrikus, harmonikus, élénk, erőteljes, kiegyensúlyozott mozgás; barátságos, kedves arckifejezés.
Fej és koponya: kiegyensúlyozott és jó formájú, arányos. Széles fejtető, anélkül, hogy durva lenne, erős, széles és mély fang. A pofa körülbelül olyan hosszú, mint a koponya. Kifejezett stop, fekete orr.
Szemek: sötétbarna, egymástól távol illesztett szemek, sötét színű szemszélekkel.
Fülek: Közepes nagyságúak, körülbelül a szem magasságában tűzöttek, melyek elülső széle jól a szem mögött és éppen a fölött szorosan az arcokra esnek. Ha előre húzzuk őket csücskük éppen betakarja a szemet. Alacsonyan vagy felül tűzött fül hiba.
Harapás: Erős állkapocs, tökéletes, egyenletes és teljes ollós harapással, a metszőfogsor rés nélkül nyúlik az alsó elé, és a fogak az állkapocsra merőlegesen helyezkednek el.
Nyak: Jó hosszúságú, száraz és izmos, toka nélkül.
Mellső rész: A könyök a testhez simul. Elölről nézve a láb és a könyök egyenes, sem befelé, sem kifelé nem fordul. A mellső lábak csontozata erős, melyek könnyedén viselik a kutya súlyát. A hát egyenes vonalat képez a martól a farok tövéig, nem ereszkedő, de nem is felhúzott.
Hátulsó rész: Az ágyék és a láb erős és izmos. Az alsó comb jó hosszúságú, jól szögellt térdizületek. Mély csánk, mely hátulról nézve egyenes, nem ki- vagy beforduló. A tehénállás legkevésbé sem kívánatos. Az ágyék tájékának erős izomzata az ugyanolyan erős hátsó lábakba megy át. A felső comb széles és izmos, az alsó comb hosszú, a csánk és a mancs közti csontok rövidek.
Mancsok: Kerekek és zártak, nem túl nagyok. A lábujjak nem túl hosszúak, jól görbülnek, a talppárnák fejlettek és erősek. Macskamancs.
Farok: A hátvonal magasságában tűzött és tartott farok, a csánkig ér, a végén kunkor nélkül. A farok töve egy vonalban van a háttal. Egyenesen tartja, vagy a hát magasságában, esetleg kissé felette, de sem tól magasan a hát fölött, sem a hátsó lábak közé lógatva. Alsó oldalán zászlós szőrzettel.
Mozgás: Erőteljes, jó előretolással. Egyenes és párhuzamos az első és hátsó lábaknál. Térölelő és szabad előrelépés. Mozgásban folyamatos, térnyerő járást kell mutatnia nagy tolóerővel a hátsó részről. Mellső lábát eközben nem emeli meg túlságosan, a mancsok és a mellső lábközép sem be sem ki nem fordul. Mindkét láb párhozamosan mozog.
Szőrzet: Sima vagy hullámos, dús zászlókkal. Tömött és víztaszító aljszőrzettel.
Szín: Az arany- vagy krémszín minden árnyalata, nem vörös és nem is mahagóni. Néhány fehér szőrszál a mellkason megengedett.
Nagyság: a kanok marmagassága 56-61 cm, a szukáké 51-56 cm.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
Vadászkutya, amit az apró vad elhozására és felkeresésére tenyésztettek ki. Legyen szó jeges vízről, sűrű nádasról, viharról bármilyen körülmények között helytállnak. Nagyon imád dolgozni, az apport a mindene. Mindegy, hogy milyen munkáról vagy játékról van szó, ha keresni vagy hozni kell az az ő feladata. Ezért is szeretik segítőkutyaként alkalmazni, mert természetéből adódóan készséges és odaadó. Gyerekekkel és idősebbekkel szemben azonnal megtalálja a közös hangot, az adott pillanatnak megfelelően viselkedik. Ha kisgyerekekkel találkoznak, szinte átváltanak, sugárzik belőlük a figyelem az odaadás, és persze a játék! Kiállításon például alapból együttműködő, de ha arról van szó, hogy esetleg gyerek-kutyapárban kell indulnia! Kutyákkal szemben nem agresszív, nem jellemző rá a dominancia. Azonnal be tud illeszkedni, probléma mentesen. Nagyon szeret utazni, szereti a sportos olykor mozgalmas életet, a kirándulásokat. Viszont szeret a gazdi mellett is szunyókálni, ha pihenő idő van.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
Háziállatokkal szemben, beleértve cica, nyúl, teljesen barátságos (persze azt tudnia kell, hogy hozzájuk tartozik) idegen cicát azért elkergetnek. Azt tudni kell, hogy nem egy házőrző fajta, addig nyomulnak csak az idegenekhez, amíg be nem jönnek és szét nem simizik őket tetőtől talpig. Szóval házőrzésre gyakorlatilag alkalmatlan. Mozgásigényét, ha még a terület nagysága nem is kívánja meg, egy nagy sétával ki kell egészíteni. Ezt azért is hogy az ő kis napi rituáléja teljes legyen. Amúgy ő nem fogja követelni, nem fogja a kerítést szét tépni, ha esetleg kimarad a séta. Nem az a túl nagy mozgásigényű fajta. A gyakorlat azt igazolja, hogy ezek csak a jó idegrendszerű és temperamentumra tesztelt szülők kölykeire jellemzőek! A golden retriever sokak számára nem, mint vadászkutya ugrik be amikor találkoznak vele. Legtöbbször a világ legcukibb, legodaadóbb kutyáját látják. Jön is az első kérdés, ugye ő az a kutya, aki imádja a gyerekeket? Szóval a köztudatban, leginkább így ismerik. Gyerekbarát, terápiás, vakvezető kutya. Az én kedvenc filmem, amiben egy csodás golden retriever szerepel, az Ebgondolat.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
A kozmetikáját, minimum három, havonta javasoljuk ezt úgy nevezném nagy kozmetika. Ez nem azt jelenti, hogy addig hozzá sem kell nyúlni. A legfontosabb a kezdetek, hogy hogyan készítsünk fel egy kiskutyát arra, hogy ő majd el tudja viselni a kozmetikát. Első lépés az asztalra való szoktatás. Naponta 3-5 perc, egy átfésülés idejére. A lényege ennek, hogy meg tanulja mindez az asztalon történik így a kozmetikában sem lesz idegen a helyzet. A golden retriever dupla szőrrel rendelkezik, ezért elengedhetetlen a szárítás is. Ezt is egy hajszárítóval kell kezdeni, szépen hozzá kell szoktatni a hangjához, meg persze hogy ez levegőt fúj rá. Ha ezek mennek akkor soha nem lesz gond a kozmetikában. Ellenkező esetben kevés kozmetikus lesz, aki vállalni fogja. A kozmetikája, gyakorlatilag tetőtől talpig értendő. Ez ugye fürdetés, szárítás, karomvágás ha igényli, fogak és fülek állapotának ellenőrzése, elhalt aj szőrzet kifésülése. Fontos figyelni fülekre és a fülek alatti részekre ott ugyanis becsomósodhat. Ugyan ez vonatkozik a lábán lévő zászlókra a farkára és a mancsokra. Fontos a mancsokat is ápolni, mert a lábujjak között lévő szőr is csomósodhat, és ez után bepállik, amitől csak szenved a kutyánk. Naponta javaslom, hogy át legyen fésülve ez tényleg pár percet vesz igénybe. Fésülésnél fontos, hogy olyan fésűt is használjunk amivel az alj szőrzetet is tudjuk ápolni.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
Mi azt szoktuk javasolni a gazdiknak, ha minden oltását megkapta a kiskutya, csak akkor menjen közösségbe. Ez az idő pont arra jó,hogy otthon az ő kis környezetét, a ház minden zegét-zugát és persze a kertet megismerje. Itt már el is kezdődődnek a nevelések. Minden esetben jutalmazzuk, jutalom falattal,és ami még nagyon fontos, hogy nagyon mutassuk ki felé az örömünket,ha valamit fantasztikusan jót csinált. Szidalmazásnak, elég a határozott Ej-Ej!!! Ezzel a három dologgal, jutalom falat, dicséret, és az Ej-Ej! Mindent el lehet náluk érni. “wc”-re szoktatás, behívás, a lakásban mit szabad mit nem, az ételt is úgy kell odaadni a kiskutyának, hogy parancsként kapja meg. Ezek apró dolgok, amivel az élet később sokkal jobb lesz. Pár nap alatt már, hasznos információkhoz is juttattuk kis kedvencünket. Ha megvannak az oltások, azután el lehet kezdeni vele közösségbe járni. Mi a kutya ovit javasoljuk, mert a cél a szocializáció. Itt azt fogja megtanulni, hogy rajta kívül is vannak még a földön és tudni kell játszani, viselkedni és szót fogadni a gazdinak. Nagyon intelligens fajta, aki szereti a kihívásokat. Erre azt értem, hogy amit a gazdi kitalál neki, ő azt képes véghez vinni. Gyakorlatilag a gazda dönti el mire szeretné használni, vagy hogy teszi boldoggá a közös napjaikat. Szereti, azért ha be vannak osztva a napjai, szereti a közös sétákat, várja a napokat amikor a foglalkozásra megy, imádja ha foglalkoznak vele, és persze ami a lényeg hogy minél többet tudjon a gazdája mellett lenni. Jól bírják a hosszabb túrákat gyalog, vagy ép biciklivel és természetesen a futást. Lakásban való tartásra azt mondanám, olyannak javaslom, aki ezeket mind be tudja tartani vele. Napi szinten több órára egyedül,egy lakásban,úgy hogy a gazdi vagy fáradt lesz vagy nem mire haza ér, annak nem javasoljuk. Neveléssel kapcsolatban van egy jó mondás: minden kutya olyan lesz, mint a gazdája. Ezt nagyon figyelembe kell venni.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
A tenyésztésben fontos, és ezt ki is emelném, hogy kimondottan csak a fajtára előírt betegségekre szűrt, és ez által tenyész engedéllyel rendelkező szülőktől származó kiskutyát vegyünk! Olyan fajta, aki, ha engedjük, gyors növekedésbe kezdhet. Mi lesz ilyenkor? Az ízületek elgyengülnek, a csontozat nem fejlődik arányosan az izomzattal, és még számtalan egészségügyi probléma léphet fel. Ezért is fontosak a szűrések. Úgy, mint a csípő-, könyök-, vállízületi diszplázia szűrés ezenkívül az izomsorvadás. Szűrendő szembetegségként meg kell említsük a PRA-t. Jobb esetben szűrve vannak már az ICT-re is. Szüksége van minden olyan dologra, ami az egészséget támogatja, mint a minőségi táplálás, megfelelő vitaminok, táplálékkiegészítők. Táplálásnál arra is kell figyelni, hogy a kutyánk száraztápot is kapjon, mert ez egyrészről tisztítja a fogakat, másrészről a bűzmirigy ürülését is megkönnyíti. A fül az első, ami jelezheti felénk, ha a bűzmirigy nem tud ürülni ilyenkor kialakulhat a fül gyulladása. Begyulladhat a fül akkor is, ha koszos, szennyezett vízben úszkál. Ezért is kell rendszeresen ellenőrizni a fület is.
— Kép forrása : Szilvási Tamás a Starry Gold kennel tulajdonosának fotója
Ahogy már korábban említettem, egy jó idegrendszerrel rendelkező egyed, gyakorlatilag mindenkinek ajánlott, kizárólag annak nem, aki csak egy díszt szeretne otthonra! Annak műanyagból ajánlanék a piacon! Legyen gyerek, idős vagy akár, ha valamilyen mozgás sérüléssel élő a családban. Sportos vagy nyugodtabb életmódú emberek mellé. Egyedüli, vagy több kutyás családokhoz. A kertel és lakással sincs probléma, ha az igényeit ki tudjuk elégíteni. Nagyon szereti amúgy a kertet, kinti benti kutyaként tapasztalatból mondom, hogy a lakást csak akkor használja, ha elvonul egy jó szunyára, egyébként, ha még esetleg van egy kerti tó is, akkor ő kint lesz!
Értékeld az adott tartalmat és hasonló cta